A következő történetem az adakozásról szól egy átlagos utazó szemszögéből



A tömegközlekedési csomópontok a nap 24 órájában vonzzák a járókelőket. Mindenki siet, a saját dolgával van elfoglalva, csak néha állunk meg menetjegyet, kávét, esetleg szendvicset venni, így is minden figyelmünk a saját dolgunk felé terelődik.

Az emberáradatban gyakran találkozunk kéregetőikkel, hajléktalanokkal és adománygyűjtőkkel. Nem ismerjük fel az arckifejezések mögött megbúvó valóságtartalmat, így nem is szeretjük a kevés, saját felhasználásra szánt aprópénzt megosztani másokkal: ki tudja, mire használná az illető? Élelmiszerre költené, esetleg alkoholra vagy cigarettára? Mindannyian hallhattunk olyan esetet, ahol a szerencsétlen, testi fogyatékkal rendelkező kéregetők mögött egy komplett maffiahálózat állt, ami gyakorlatilag felosztotta a közterületet az általuk futtatott koldusok között, és a bevétel jó részét elvette tőlük. Csaltak már így jótékonysági szervezetek nevében, színes nyomtatványokat lobogtatva, A/4-es, lefóliázott, hivatalosnak látszó, lepecsételt, hamis okiratokkal. Egy ilyen világban kinek volna kedve adakozni? Természetesen, rossz érzés nem tenni. Páncélt növesztünk a lelkünk köré, a szemeinken csak az látja az érzelmeket, aki megtanult bennük olvasni. Nem látják a megrökönyödésünket, amikor mások nyomorúsága megindít minket, ösztönösen nyúlnánk a tárcánkért, de az emberi bizalmatlanság miatt leküzdjük a késztetést, és kifejezéstelen arccal tovább sétálunk.

A pályaudvaron vártam valakit, amikor egy középkorú nő megszólított, és hangsúlytalanul, szemlesütve elmondott valami értelmesnek tűnő szöveget, de a hangosbeszélő miatt csak a „gyermekjóléti” a „Mikulás-nap” és a „támogatás” szavak jutottak el a fülemig. A tudatom már az első szónál kapcsolt, és rájöttem, mit akart. A viselkedése is megér pár szót: először végignézett rajtam, aztán várt pár másodpercet, és miután biztos volt, hogy nem sietek sehová, aztán jött közelebb. Szinte félt a visszautasítástól. Nem igazán tudtam figyelni rá, mert más dolgok jártak a fejemben, ezért csak arra tudtam koncentrálni, hogy azonosítsam: vajon hivatalosan gyűjt, vagy ő is egy átlagos csaló? Elkértem a személyi igazolványát, és a tekintetét figyeltem. Gépies mozdulatokkal vette elő az igazolványát és a számlatömbjét, és látszott rajta, hogy nem csodálkozik a kérésemen, sőt, hozzászokott a bizalmatlansághoz. Nem érdekelte, hogy egyáltalán adományozok-e, vagy mennyit, ő a munkáját végzi, még ha önként is, a közöny szinte olvasható volt: semmi álságos meggyőzés, semmi látszólagos elesettség, csak az érdekelte, hogy mindent az előírásoknak megfelelően végezzen, és folytathassa, amibe belevágott. Két sör, vagy egy hamburger ára nem sok, de egy jótékonysági szervezet biztos jóra használja – gondoltam magamban, amikor szó nélkül átnyújtottam valamennyi aprópénzt. Megköszönte, számlát akart kiállítani, de nem kértem, csak további jó munkát kívántam neki. Ezért a mondatért kaptam azt a mosolyt, amiről tudtam, hogy az egyik legőszintébb. Visszamosolyogtam rá, és ekkor kezdtem el én is örülni. Rájöttem, hogy az adománygyűjtő munkáját nem kíséri sok hála, sőt, rengeteg visszautasítást kell megéljenek. A fáradt tekintetükben találhatjuk az őszinteséget: ha a szemükbe nézünk, tudjuk, hogy meggyőződésből teszik. Nincs nyoma mohóságnak, vagy sóvárogásnak, hiszen az adomány nem az övék. Ők is adakoznak, méghozzá az idejükkel és az energiájukkal.

Végül, egy jó tanács: ha biztosan tudni akarjuk, hogy az adományunk nem a szervezett bűnözéshez kerül, vagy épp a helyi kocsma bevételét gyarapítja, figyeljünk oda, kinek és miért adunk. A koldustól a szendvicset nem fogják elvenni, ha van felesleges élelmiszer, egy kéregető hajléktannak érdemesebb azt adni, míg a pénzt megfelelően ellenőrzött keretek közt juttassuk el azoknak, akik tényleg rászorulnak.


       Bérces Mihály (Bikal)



Hozzászólások (1)

Téma: A következő történetem az adakozásról
Balázs Klári
\"Páncélt növesztünk a lelkünk köré,a szemeinken csak az látja az érzelmeket aki megtanult bennünk olvasni.\"A szívembe zártam ezt a mondatot,gyönyörű ahogyan megfogalmazta.Ez Isten által valóban lehetséges-a saját életem az élő példa erre.A Szentlélek megmutathatja számunkra egy\"bepáncélozódott\"ember lelkének ...[Folytatás->]
2013. 12. 05. 9:02
Lap: 1 / 1

Új hozzászólás

* Kötelező kitölteni
 
Bold Italic Underline Strike Superscript Subscript
 
Smile Sad Huh Laugh Mad Tongue Crying Grin Wink Scared Cool Sleep Blush Unsure Shocked
 
A szó utolsó betűje: műhold.
 
Válasz: