Jézus szenvedése egy kép alapján


Jézus

A legutóbbi emmánueles alkalmon kaptam egy képet: megjelent előttem egy Ember, talán saját magam és Jézusnak a képe. Jézus állandóan az Ember körül ugrált. Amikor írt a gépen (ahogy én most), belébújt, hogy segítsen neki írni, amikor az ember sétált, jött mellette és magyarázott (annak ellenére, hogy az Ember nem feltétlen hallgatta), sok-sok helyzet gyorsan lepörgött előttem és mindebből annyi szűrődött le: Ő a Tevékeny Jézus. Aki éjjel-nappal azzal foglalatoskodik, hogy közelebb kerüljön az Emberhez, hogy eljuttathassa hozzá az üzenetét. Ez a Jézus teljes erővel húzna a jó irányba, de nem tud. Tehát Ő volt a Tevékeny Jézus. Aztán megjelent előttem egy brutális jelenet: az Ember belevert kalapáccsal egy szöget az előtte térdelő, vagy guggoló Jézusba..a hátába, de talán ez nem számít. Nagyon rossz volt. Aztán megjelent előttem az Ember, amint kicsit kidugott nyelvvel, nagyon koncentrálva egy falra akasztható keresztre, ami mindenkinek a szobájában van, szögezi fel a Jézus szobrocska-részt. Tudjátok, amelyik egyes kereszteken ott függ. Amíg szögezi, az élő Jézus lassan tárggyá válik. Az Ember végül kirakja a keresztet a falra, dekorációnak. Így lesz a Tevékeny Jézusból dekoráció. És onnan már igen csak nehéz lejönnie. Amikor egy pillanatra átéreztem, hogy az Ember egy dekorációtól vár megoldást, egy tehetetlen fali tárgyhoz könyörög, hogy adja vissza a boldogságát, amikor ő maga szögezte oda és tette szinte lehetetlenné, hogy segítsen neki, annyira elszomorodtam, hogy sírnom kellett. Nem szokásos, hogy ilyenek jutnak az ember eszébe dicsőítés közben, ezért ez nagyon nagyon megmaradt bennem. És még most is fáj.

Tehát egy dekorációtól várjuk a megoldást. Egyszerűen kinyírjuk az élő Jézust életünkből, nekünk ne dumáljon annyit, unjuk. Ugye, amikor valaki meg akarja mondani, hogy mit csinálj, az sokszor annyira idegesítő, hogy már meghallgatni sem vagy hajlandó. És richtig mást fogsz csinálni, csak azért, mert neked ne mondja meg! Aztán jön az a rész, hogy „De Uram! Hogy hagyhattad, miért engedted, miért nem segítesz és miért nem vagyok boldog?! Mindenki más boldog, nekik megvan, ami nekem nincs, nekik miért adtál többet, nekem miért adtál nehezebb életet, hát így szeretsz te engem, ez így a te szereteted? Aztán csodálkozol, hogy nekem ez a szeretet nem kell? Hát hogyan kéne olyan szeretet, amitől csak szenvedek és nem vagyok boldog, inkább járok a magam útján, köszönöm, belőled ennyi elég volt.”

Bennem ilyen nagyon gyakran volt. Ugyanezek a monológok, mindig úgy éreztem, hogy van annyira jó Istenkapcsolatom, hogy dühönghetek neki. Csak az nem esett le, hogy szögezem a falhoz, és egyre tehetetlenebbé teszem a Tevékeny Jézust. Ő pedig némán szenved. Iszonyatosak lehetnek a kínjai. Mint amikor szeretünk nagyon valakit és ő nem szeret…ismerős. Pedig mi mindent, mindent megadnánk érte. Így szenved a falon Jézus, amíg az ember néha odaszól, hogy „Kuss legyen! Ne beszélj nekem, mert zavar, amit mondasz.”

Annyira rettenetes ez az elhidegülés! Annyira ősi és annyira mély az árok, elképesztő és hátborzongató, hogy mennyire mindenkiben a saját boldogsága dominál. Az egész életét képes valaki a saját boldogsága köré összepontosítani. És ezzel talán nem is lenne baj, de: nem lehet boldognak lenni Jézus nélkül! Nem kell ezt nekem elhinni. Miért ne lehetne? Annyi ateista ember boldog. És mégis ezt állítom és e mellől nem tántorodok: nem lehetséges.

Le kell akasztani a falon függő keresztet és megszólítani Jézust. Nem azt a vas szobrocskát, hanem a Tevékenyt, akit felszögeztünk. Éreznünk kellene, hogy mennyire fájt neki, és közelebb kerülnünk ez által Hozzá. Meg kellene kérnünk, hogy ne haragudjon, amiért odatettük és ha egy picit is megéreznénk, mit tettünk Vele, sírnunk kellene. Sokat. Jézus szereti a könnyeket, a könnyek felszabadítanak minket is. Jézus szeret velünk együtt sírni is. Ha sejtelmünk is lenne arról, mennyire velünk érez, soha nem vádolnánk meg azzal, hogy magunkra hagyott.

Látja az összetörtségünket, érzi, amit érzünk. Nem megérti, hogyan érzünk, hanem pontosan ugyanazt érzi Ő is. Az egész világ minden fájdalmát és terhét vitte fel a keresztre és szenved most is. Mégis tudom, minden nap újra megtenné ezt, minden nap hajlandó lenne kínok között a keresztfára menni, hogy egy kicsivel is közelebb vigyen magához. Annyira vágyik erre, hogy nekünk a legerősebb vágyaink sem mérhetőek ezzel fel. Emeljük le a keresztet és szólítsuk meg Jézust!

„Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Itt vagyok, itt vagyok! - mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet. Kitártam kezemet naphosszat a lázadó nép felé amely nem a jó úton jár, hanem saját gondolatai után.”

(Iz 65, 1-2)

Déri Ágota

Ehhez a témához ajánljuk szeretettel a tevékeny Jézusról szóló megható videót.



Hozzászólások

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás

* Kötelező kitölteni
 
Bold Italic Underline Strike Superscript Subscript
 
Smile Sad Huh Laugh Mad Tongue Crying Grin Wink Scared Cool Sleep Blush Unsure Shocked
 
Adja meg az ötödik szót ebben a mondatban.
 
Válasz: