123. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Önismeretünk nem teljes. Ezért mindig nagy-nagy alázattal kell fogadni mások gondolatait, amit rólunk alkotnak, és ha tényleg szeretnek, akkor úgy mondják el nekünk, hogy befogadja a szívünk.
Teréz: Igen, így van. És nemcsak Isten tud úgy elrejtőzni bennünk, hogy a háttérben a csendes hallgatását észre sem vesszük, hanem a rossz szokásaink is bújócskát játszanak velünk.
Gergely: Teréz nővérem, úgy látom, hogy te azt szoktad meg, amit az Úr kívánt. Egyáltalán akartál mást, mint szeretetté válni?
Teréz: Igen, forrón óhajtottam, hogy mindenki másnál jobban szeressem az Urat. Le akartam előzni a tanítóimat, akik megtanítottak belelépni a Mester lépteibe. De azt még ettől a vágyamtól is ezerszer jobban szomjazom, hogy minden tanítványom a szeretetben nálam is magasabbra jusson. Elhiszed ezt nekem?
Gergely: Igen, mert jobban szeretlek téged, mint magamat. Hiszed ezt?
Teréz: Igen, Gergely testvérem, hiszem, hogy te már úgy szeretsz engem az Úrban, hogy nem osztod meg a szívemet.
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„A kisebb vétkeket néha figyelmen kívül kell hagyni, hogy a súlyos bűnöket kiirthassuk. Azokban az esetekben, amikor a betegséget két bűn okozza, és az egyik általában könnyebben, a másik súlyosabban nyomja a lelkiismeretet, a leghelyesebb eljárás annak a bajnak ellenállni, mely hamarabb vezet romlásba. Ha a lelki vezető csak úgy tudja megakadályozni a lélek halálát, hogy közben a másik bűn elhatalmasodik, inkább tűrje ennek növekedését, semmint engedje a lélek vesztét. Amikor így tesz, nem súlyosbítja a betegséget, csak fenntartja a gyógykezelés alatt álló ember életét, míg alkalmas időt talál arra, hogy teljesen meggyógyítsa. Gyakran megesik, hogy a torkoskodót szinte leteríti a bujaság ingere, s e szörnyű támadástól megrémülve a böjtölés fegyveréhez nyúl, amikor is nyomban ostromolni kezdi a hiú dicsvágy: e két bűn közül az egyiket nem fojthatjuk el a másik ápolása nélkül. Melyiküket támadjuk hevesebben? Azt, amelyik veszedelmesebb. Tűrni kell hát, hogy a böjtölés erénye által növekedjen a hiúság e halandóban, nehogy a zabálás szülte bujaság teljesen kioltsa lelkének életét. Ezért mondta Pál annak a hallgatójának, akinek jól ismerte gyarlóságát, hogy kész továbbra is rosszat cselekedni, vagy ha jót tesz, az emberek dicséretétől várja jutalmát: ’Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót és megdicsér.’ (Róm 13,3) Nem azért kell jót tenni, hogy ne kelljen tartanunk a világi hatalomtól, vagy, hogy megdicsérjen és így múlandó dicsőségre tegyünk szert. De látván, hogy e gyarló lélek nem képes arra, hogy a vétket is elkerülje és a dicsérettel se törődjön, a kitűnő lelkipásztor intésével az egyiket meghagyta, a másikat megszüntette. Megtűrve a kisebbet, megszüntette a nagyobbat, mert mindkettőt egyszerre elhagyni nem lett volna képes: ily módon békét hagyott a lélek egyik bűnének, hogy könnyebben szabaduljon meg a másiktól.”
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 275-276.o.)


Jézus így szólt a szeretet estéjén:
Ki szeret engem, megtartja szavam,
Szeretni fogjuk akkor Atyám és én,
Őbenne élünk, s ő bennünk marad,
Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni,
Most már örökre egy lesz mivelünk,
Mitőlünk fog majd békességet kapni,
Szeretjük őt, szeretjük őt.

Szeretet éltet, ha Teveled élek,
Dicső király, ó, Jézus, örömöm!
Egy kis ostyában elrejtőztél értem,
Teérted én is elrejtőzködöm,
Szerelmes szívem vágyik a magányra,
Hogy éjjel-nappal csak Veled legyen,
Egy pillantásod eltölt boldogsággal,
Szeretetből, szeretetből élek.

Szeretetből élni azt jelenti,
Szertefoszlik minden félelem,
Életem hibáit eltörölni,
Egy pillanat volt szeretetednek
Isteni tűz, oh mily szelíden lángolsz,
Tenálad mindig otthonra lelek,
Szíved tüzében énekelem százszor:
Szeretetből, szeretetből élek.

Mint cserépedény, mely őrzi drága kincsét,
Olyan az életem, ha így szeretek,
Jézusom, nagy az én gyöngeségem,
Angyalként élni lehetetlen nekem.
Ha elbuknék is minden egyes órán,
Odasietsz, és újra felemelsz.
Kegyelmed mindig árad énrám:
Szeretetből, szeretetből élek

(Kis Szent Teréz, Versek)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.