125. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Mindenem Istené. Ezt egészen biztosan tudtam, amikor a földön zarándokoltam. Még ez a bizonyosságom is az övé volt, és meg kellett neki engednem, hogy időnként elvegye tőlem. Értesz engem?
Teréz: Igen, Gergely testvérem, de nem szégyen beismerni a tévedésünket és másképp újra fogalmazni a kérdéseinket, hiszen sebzett gyógyítók vagyunk a mennyei Professzor orvosi csapatában.
Gergely: Köszönöm, Teréz nővérem, most sokat segítettél a gyermekeinknek, de folytassuk a műtétet. Én úgy élvezem ezt a munkát, mert látom, hogy az erősek segítik a gyöngéket, és épp ilyenkor az erősek gyöngesége lesz a gyöngék erőssége!
Teréz: Igen, én is köszönöm neked, hogy a papfiainknak megmutatod a határaikat. És nem azért, hogy széttörd a szívüket, hanem hogy neveld a hűségüket.
Gergely: A papos okoskodást a szeretet útját járva úgy lehet elkerülni, ha nem félünk az önközpontúságot legyűrni.
Teréz: Igen, meg kell őrizni a szembesülés tiszta és egyszerű tapasztalatát, amikor az ember hirtelen kizökken a meneküléseiből és rálát önmagára az Úr szeméből.
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Azokat, akik földi javak után sóvárognak, de megpróbáltatások terhe alatt nyögnek, inteni kell, hogy vegyék fontolóra: milyen jóságos kegyelemmel őrzi őket mindenek alkotója és fenntartója, hogy nem enged mindent kívánságuk szerint történni. Az orvos akkor hagy mindent betegei kényére-kedvére, miután minden reménnyel felhagyott; ha valakinél még lehet abban bízni, hogy felgyógyul, bizonyos kívánságait nem engedik teljesülni. A gyermekektől is elvonják a pénzt, melyet örökségül tartogatnak számukra. Töltse hát el örömmel a mennyei örökség reménye azokat, akik földi életükben nehézségekkel küzdenek, mert ha Isten nem tudná, hogy örök üdvösség vár rájuk, nem hajtaná őket fenyítő vesszeje alá.”
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 226.o.)


„Szolgálatkésznek sem abból a célból kell lenni, hogy olyanoknak lássanak bennünket, vagy abban a reményben, hogy a nővér, akit leköteleztünk, egy más alkalommal majd viszonozza a szívességet, mert a Mi Urunk azt is mondotta: „Ha azoknak adtok kölcsön, akiktől reménylitek, hogy visszakapjátok, micsoda jutalmat érdemeltek? hiszen a bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. De ti jót tegyetek és KÖLCSÖNÖZZETEK, SEMMIT VISSZA NEM VÁRVÁN és nagy lészen a ti jutalmatok.” (Lk 6,34-35) Ó, igen! nagy a jutalom, már a földön is … ezen az úton csak az első lépés nehéz. Kölcsönözni, s abból semmit sem visszavárni, ez keménynek tűnik fel a természetünk számára; inkább adni szeretnénk, mert amit odaadtunk, az már nem tartozik hozzánk.”
(Kis Szent Teréz, Önéletrajz, 275.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.