153. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Teréz nővérem, melyik a félelmetesebb? Ha az embernek a legjobb barátja a bírája, vagy az, ha csak emberben van a vigasztalása?
Teréz: Igen, mindkettő félelmetes, csak más minőségben. Üdvösségünkre válik, ha félünk megsérteni azt, aki mindenkinél jobban szeret minket. De kárhozatunkra lesz, ha két marokkal őrizzük az emberi szeretet. Gergely testvérem, te hogy látod ezt?
Gergely: Én is azt tapasztaltam, hogy a gőg a tudatlanság édesgyermeke. Mert aki nem tudja, hogy mi lehetne nagyobb öröme, mint a gyermeke születése, annak a legféltettebb kincse lesz a pokolba eresztő kötele.
Teréz: Igen, ez roppant szigorú gondolat, tapintatosan kell adagolnunk az ilyen orvosságokat…
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Bennünk van a bíró, bennünk az elítélt. Ha szívünkben bűnt követünk el, az emberek előtt rejtve marad, ítélőbíránk azonban tudja, hogy vétkeztünk. Babilónia királya sem akkor követte el a kevélység bűnét, amikor kevély szavakkal szólt, hiszen a próféta kárhoztató ítéletét már akkor hallotta, amikor gőgjét még leplezte. (Dán 4,16-24) A gőg vétkét korábban már eltörölte azzal, hogy a mindenható Istent, akit megbántott, (Dán 3,24-30; 4,31-32) valamennyi uralma alá vetett nemzetnek hirdette. Sikerei azonban a fejébe szálltak, nagy tettei örömmel töltötték el, így mindenki fölött állónak képzelte magát, és még pöffeszkedőbben jelentette ki: ’Nemde ez az a nagy Bábel, amelyet hatalmas erőmmel építettem ki igazi királyi székhellyé, hogy hirdesse dicsőségemet?’ ( Dán 4,27) E szavakkal nyíltan kihívta Isten bosszúját, akit már haragra gyújtott leplezett gőgjével. A szigorú Bíró a láthatatlan bűnt is látta, melyet később mindenki szeme láttára megbüntetett. A királyt oktalan állattá változtatta, kivetette az emberi társadalomból, értelmétől megfosztva a mezei barmok társává tette, hogy kemény és igazságos ítélete következtében elveszítse embervoltát az, aki magát minden embernél nagyobbra tartotta. Ezt a példát nem azért hoztuk fel, hogy magát a hatalmat ítéljük el, hanem azért, hogy a hatalomvágy kísértésével szemben felvértezzük a gyönge szívet, nehogy a tökéletlenek, akik a síkságon is botladoznak, magukhoz ragadják a legfőbb hatalmat, és ezzel a szakadék szélére sodródjanak.”
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 46-47.o.)


„Senki nem törődött velem, én azután felmentem a kápolna karzatára s az Oltáriszentség előtt maradtam, míg csak Papa értem nem jött, ez volt az egyetlen vigasztalásom, – nem volt-e Jézus egyetlen barátom? … Csak hozzá tudtam beszélni, a teremtményekkel való társalgás, még a vallásos tárgyú beszélgetés is, fárasztotta a lelkemet … Éreztem, hogy inkább kell Istenhez, mint Istenről beszélni, hiszen annyi önszeretet vegyül a lelki beszélgetésekbe! …”
(Kis Szent Teréz, Önéletrajz, 105.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.