174. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Teréz nővérem, az Úr ahhoz a szolgálathoz adja a karizmát és az áldást, amire küld. Te a karizmoddal vagy a karizmáddal nyertél?
Teréz: Igen, hol ezzel, hol azzal, de aki felcseréli a kettőt, az mindig alul marad.
Gergely: Miért csak abban segít nekünk a mi Istenünk, amire küld?
Teréz: Igen, azért, mert az az Ő ügye, az Ő felelőssége. Éppen ezért ebben nem is dicsekedhetünk, hiszen az Ő testében nem is magunknak találtuk ki a szolgálati helyünk. Tehát egyértelmű, hogy amire nem küld, arra a mennyből áldás sem repül.
Gergely: Milyen bölcs a pásztorok Fejedelme, de néha kicsit furcsa az ízlése… Ezt te is így érezted?
Teréz: Igen, mindenkinek ad valamilyen szolgálatot, hogy azáltal minket megkóstoljon.
Gergely: Úgy érted, hogy szándékosan belénk csíp, amíg meg nem szelídít?
Teréz: Igen, Gergely testvérem, de meg kell jegyeznünk, hogy senki se kap egyszerre mindent, hiszen nem is bírna el annyi kincset. Az a kincs, ami nekem épp nincs, a másik kezében felém a kilincs. Ő kapta értem, hogy szolgálja a létem. Így vagyunk egymáshoz kapcsolva az Úr testében. Nem szenvedhetek hiányt semmiben, mert amim nincs, azt is megkaphatom mások által. Amim van, az épp jó, az épp elég.
Gergely: És te mit kaptál Atyánk sok kincse közül? Melyik az, amelyiknek a legjobban örülsz?
Teréz: Igen, a legszebbet: a semmit. Aki nem érti, az most gúnyosan nyerít. Aki érti, az pedig rögtön kéri.
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Inteni kell azokat, akiknek szerencséjük van a világban, hogy fontolják meg: földi életükben néha azért részesülnek szerencsében, hogy jobb életre buzduljanak általa, néha azért, hogy szigorúan örök kárhozatra ítéltessenek. Kánaán földjét azért ígéri az Úr Izraelnek, hogy arra buzdítsa: örökkévaló javakban reménykedjen. (Kiv 3,8) A megkeményedett nép nem hitt volna Isten távoli ígéreteiben, ha az ígérettevőtől nem kapott volna a közelben valami kézzelfoghatót. Az örökkévaló javakba vetett hitét nemcsak a valóság reménye, hanem a remény valósága is erősíti. A zsoltáros világosan tanúsítja: ’Nekik adta a pogányok földjeit, s ők hozzá szerezték a népek kincseit, hogy megtartsák törvényeit, hogy teljesítsék parancsait’ (Zsolt 104,44-45) De ha az emberi lélek nem viszonozza Isten adományait jótéteményeivel, minél kegyesebb volt vele a gondviselés, annál szigorúbb büntetésben lesz része. Ezért mondja ismét a zsoltáros: ’Letaszítod őket, midőn felemelkednek’ (Zsolt 72,18)A gonoszok ugyanis nem viszonozzák Isten adományait jótettekkel, hanem teljesen a földön járnak, s a szerencse karjaiba dőlnek: külső sikereik valójában bukásukat okozzák. Ezért mondják a pokolban senyvedő gazdagnak: ’milyen jó dolgod volt életedben’ (Lk 16,25) Gonosz létére azért részesült itt adományokban, hogy a másvilágon annál több kínszenvedésben legyen része, miután itt a földön még jószerencséje sem tudta megtéríteni.”
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 225-226.o.)


„Minden beosztástól felmentettek. Arra gondoltam, hogy halálom a legkisebb zavart sem okozná a közösségben.”
(Kis Szent Teréz, Utolsó beszélgetései nővérével, 13.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.