176. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Teréz nővérem, mivel bizonyíthatják be a gyermekeink, hogy valóban hisznek Jézusban?
Teréz: Igen, azzal, hogy elmondják neki a legféltettebb titkaikat: a vidámakat és a csúnyákat. Szépen mondtam, Gergely testvérem?
Gergely: De még mennyire! A mi Urunk nem mesehős, nem is csupán egy valaha élt hős, hanem az életünkben Ő a Főhős. És aki neki mindent elmond, annak a hite olyan lesz, mint a beton.
Teréz: Igen, az életünk filmjét Papa bölcsen megrendezte, a zenéjét a Lélek szerezte, a költségeket pedig a Szerelmünk fizette.
Gergely: Minden tettünk a mennyei moziteremben az angyalok és a szentek csemegéje, ha a szívünk tiszta szeretetre képes.
Teréz: Igen, én pedig a dicsőítés után megyek egy-két angyalt és szentet jóllakatni, és a gyermekeink hitét szelíden fellobbantani.
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Megszakadt az, aki nem cselekszik rút dolgokat, de gondolatban állandóan ezzel foglalkozik; perverz tettekre nem ragadtatja magát, de lelkében ellenállás nélkül gyönyörködik a bujálkodásban. A heresérv kellemetlen voltát az okozza, hogy a belek nedvei a nemi szervbe ömlenek, mely csúnyán megduzzad. Sérves az az ember, akinek minden gondolata az alacsonyrendű bujaság felé irányul, undok súlyt hordozva szívében: hiába nem követi el a romlott tetteket, gondolatai állandóan ekörül forognak. Nincs ereje felemelkedni a jócselekedetek nyílt gyakorlásáig, mert titokban szégyenletes súly húzza le. Azok az emberek tehát, akiknek ilyen hibáik vannak, nem mutathatnak be kenyéráldozatot az Úrnak, mert nem tudják másokból kiirtani azokat a bajokat, amelyekben ők maguk szenvednek. Miután röviden elmagyaráztuk, hogyan kell az arra méltó embernek eljutnia a lelkipásztori hivatalra és az arra méltatlannak milyen félve kell tartózkodnia tőle, lássuk, miképpen kell élnie a jó lelkipásztornak.”
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 65.o.)


Mit tett volna, ha közülünk lett volna valaki maga helyett a betegágyon? Eljött volna a betegszobába a rekreáció alatt? „Egyenesen a rekreációra mentem volna anélkül, hogy érdeklődtem volna, mi újság. De ezt olyan egyszerűen tettem volna, hogy senki ne vegye észre áldozatom. Ha a betegszobába jöttem volna, azért tettem volna, hogy örömet okozzak, nem azért, hogy önmagam kielégítsem… mindezt azért, hogy kis kötelességem teljesítsem, és hogy kegyelmet esdjek le maguknak, amit önmagam keresése bizonyára nem tudott volna kiesdeni. És magam is nagy erőt merítettem volna ezekből az áldozatokból. Ha olykor gyengeségből az ellenkezőjét tettem volna annak, amit szerettem volna, nem csüggedtem volna el. Igyekeztem volna jóvátenni mulasztásom úgy, hogy még inkább megtagadtam volna magam anélkül, hogy az feltűnjék.”
(Kis Szent Teréz, Utolsó beszélgetései nővérével, 59-60.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.