230. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Teréz nővérem, ha megengeded, akkor legyél inkább Anna, az isteni könyörület leánya, a szeretet élő példázata, a bűnös lelkek édes orvossága, a szegények egyetlen java!
Teréz: Igen, Gergely testvérem, de csak ha te Kristófom leszel nekem, aki Krisztusért minden nehéz szót könnyedén elcipel.
Gergely: És közben szépen rímbe szed…
Teréz: Igen, inkább, mint ráncba…
Gergely: Vigyelek a táncba?
Teréz: Igen, ha szépen szülöd meg a gyermekeinket!
Gergely: Én?
Teréz: Igen, mert olyan vagy, mint a nagy Pál apostol, aki nem félt úgy vajúdni, mint egy várandós, ziháló asszony!
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Máskor, ha e világ hatalmasait kell megintenünk, példázatokkal kérjük ki véleményüket egy harmadik személy ügyéről. Amikor ebben igazságos ítéletet hoznak, ügyesen fordítsuk meg a dolgot és feddjük meg őket bűneikért. A világi hatalmától felfuvalkodott ember nem léphet fel a megrovás ellen, hiszen tulajdon ítéletével taposott önnön gőgje nyakára, és nem is mentegetőzhet, mert saját szájával mondott maga ellen ítéletet. Nátán próféta, amikor meg akarta feddeni a királyt, úgy tett, mintha ítéletet kérne egy szegény számára egy gazdag ellenében, hogy a király először mondjon ítéletet, azután szembesüljön saját gonoszságával, s így a maga által hozott ítélettel ne szegülhessen szembe. A szent férfiú mind a bűnöst, mind a királyt szem előtt tartva bámulatra méltó bölcsességgel előbb önvallomásával gúzsba kötötte a vakmerő bűnöst, és ezután mérte rá a kegyelemdöfést. Egy pillanatig leplezte, kit keres, de amint a markában érezte, tüstént lecsapott rá. Gyengébb lett volna az ütés ereje, ha mindjárt az elején lecsap a bűnre: egy hasonló eset elmesélése után azonban még jobban kiélezhette a figyelmeztetést, melyet addig rejtegetett. Orvosként jött a beteghez: látta, hogy a sebet ki kell vágni, de nem tudta, van-e elég türelme ehhez a páciensnek. Köpenye alá rejtette a gyógyító kést, majd hirtelen kivonva habozás nélkül kivágta a sebet, hogy a beteg azonnal érezze a tőr hatását: de ha előbb látta volna, a fájdalomtól félve visszautasította volna a kezelést.
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 126-127.o.)


„Kedves Anyám, azt írtam tegnap, hogy miután a földi javak nem az enyémek, nem szabad nehéznek találnom azt, hogy soha ne tartsak igényt rájuk, ha olykor elvennék őket. Az Ég javai sem tartoznak jobban hozzám, ezeket is kölcsön kaptam a Jó Istentől, ezeket is visszavonhatja anélkül, hogy panaszra lenne jogom. A javak, melyek egyenesen a Jó Istentől jönnek, az értelem és a szív lendületei, a mély gondolatok: szintén csupa-csupa gazdagság; úgy ragaszkodunk hozzá, mint valami saját vagyonhoz, amihez hozzányúlni senkinek sincs joga…”
(Kis Szent Teréz, Önéletrajz, 276.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.