242. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Teréz nővérem, mit mondjunk azoknak, akik már elkárhoztak?
Teréz: Igen, azt, hogy jöjjenek ki a pokolból, amikor felcsendül a hívó szó.
Gergely: Sokan vannak ott, akik látták az életükben a lábnyomot, de nem hitték, hogy a Megváltó hagyta ott.
Teréz: Igen, Gergely testvérem, de erről mi is tehetünk, mert túl sokat pihentünk.
Gergely: Micsoda?
Teréz: Igen, ne lepődj meg ezen! Nagy csoda, ha sok húrt pengetünk, de ha elpattan az ezredik húr, vajon meghallja-e muzsikánk a mennyei Úr?
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Nem lehet mindenkit egyformán buzdítani... ezért a tanítónak úgy kell beszélnie, hogy minden hallgatója megkapja tőle, amire szüksége van, de ezalatt ne veszítse szem előtt a közösségépítés feladatát. Mert a feszülten figyelő hallgatók szelleme olyan, mint a hárfa feszes húrjai, amelyeket a művész más és másféle módon szólaltat meg, hogy ne legyen hamis a hang, amelyet kiadnak. Noha az ujjak ugyanazok, de másképp érintik meg a húrokat, harmonikus dallam hangzik fel. A tanítónak ugyanazt a tanítást kell hangoztatnia, de másképp, hogy megérintse hallgatói szívét és a szeretet erényében építse őket.”
(Nagy Szent Gergely, Mor. XXX, 3.,12.,, idézi: MARKUS, A. Robert, Nagy Szent Gergely és kora, 112-113.o.)


„Nagyon számítok arra, hogy nem maradok tétlen a mennyben; az a kívánságom, hogy még dolgozzam az Egyházért és a lelkekért; ezt kérem a jó Istentől, és biztos vagyok benne, hogy ő meg fog hallgatni. Nemde az angyalok állandóan velünk foglalkoznak, mégsem szűnnek meg látni az isteni Arcot, elvesznek a Szeretet parttalan Óceánjában? Miért ne engedné meg Jézus nekem, hogy követhessem őket? Testvérem, ön látja, ha el is hagyom a harcmezőt, nem önző szándékkal teszem, hogy megpihenjek: az örök boldogság gondolata alig tölti el lelkesedéssel a szívemet; már régóta a szenvedés lett idelenn az én mennyországom, és én valóban nehezen tudom elképzelni, hogyan fogom megszokni azt az Országot, ahol az öröm uralkodik a szomorúság minden vegyülete nélkül. Az kellene, hogy Jézus átalakítsa lelkemet, és megadja neki a képességet, hogy örüljön, különben nem tudnám elviselni az örök gyönyörűségeket. Ami vonz a mennyek hazája felé, az az Úr hívása, a remény, hogy végül is úgy szerethetem, ahogy annyira vágytam rá, és a gondolat, hogy megszerettethetem a lelkek sokaságával, akik örökké áldani fogják.”
(Kis Szent Teréz, Levelek paptestvéreimhez, 158.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.