247. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Teréz nővérem, az énünket soha, semmikor és semmilyen helyzetben nem akarjuk teljesen feladni, pedig aki képes önmagát totálisan megadni, annak a gyermeki bizalom egész biztosan meg fog adatni.
Teréz: Igen, Gergely testvérem, még Péter is ragaszkodott ahhoz, hogy úgy feszítsék keresztre, ahogy ő akarja, nem pedig úgy, ahogy a Mesterénél láthatta volna, ha egyáltalán ott lett volna… De vajon ez azt jelenti, hogy a tetteiben még nem volt teljes az elszegényedés…?
Gergely: Bevallom, nem tudom, mert igaz, hogy az egyetlen Úr vezet minden lelket, de egyéni utakon.
Teréz: Igen, és akkor hogyan érthetik meg a gyermekeink az Egyház egyetlenségét és egyetemességét, ha még Péter utódai közt sem volt mindig szivárványos a lelki egység?
Gergely: Aki valóban élni akar az Egyházban, annak valóban meg kell halnia a saját gondolkodásában, hogy valóban föltámadhasson benne az a tiszta egyházi stílus, ami nem hiú, de nem is bárgyú, hanem bölcs és józan, mint az Igazság oszlopa.
Teréz: Igen, és az oszlop nem önmagát tartja és nem önmagán áll, hanem igazi híd lehet ott, ahol az engedelmességet szívből kívánják.
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Mindezek után a buzgó szeretet arra kényszerít, hogy megismételjük, amiről fentebb már szóltunk, hogy a lelkipásztor inkább cselekedeteivel, mint szavaival tanítson, inkább helyes életvitelével taposson utat követői számára, mintsem szavaival mutasson irányt. A kakas is, akit az Úr a jó igehirdető példájául állít, kukorékolás előtt szárnyait csattogtatja, testét ütögeti, így rázza fel magát. Mielőtt belefogna az isteni ige hirdetésébe, a lelkipásztornak jótetteivel kell felébresztenie magát, nehogy míg másokat költöget szavaival, életmódja tunyaságról tanúskodjon. Először magukba verjenek lelket magasztos tetteikkel, csak azután serkentsék a többieket jó életre. Először önmagukat rázzák fel lelki szárnyaikkal: vizsgálják meg komolyan, van-e bennük tétlen tespedés, és szigorúan javítsák meg, s csak ezután teremtsenek rendet irányító szavaikkal mások életében. Előbb saját vétkeiket sirassák meg és büntessék, csak utána ítélkezzenek mások büntetendő tettei felett. Mielőtt buzdító szavaikat kiejtenék, cselekedeteikkel hirdessék, amit mondani akarnak.”
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 279.o.)


„Azt mondtam: Jézus nem akarja, hogy követeljem azt, ami az enyém; ennek könnyűnek és természetesnek kell lennie a számomra, hiszen semmi sem az enyém. A földi javakról lemondtam a szegénységi fogadalommal, nincs tehát jogom arra, hogy panaszkodjam, ha elvesznek tőlem egy dolgot, amely nem tartozik hozzám, ellenkezőleg, örülnöm kell, ha odajutok, hogy érezzem a szegénységet.”
(Kis Szent Teréz, Önéletrajz, 271.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.