26. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Az őrültek közelebb vannak Istenhez, mint a normális emberek, mert képtelen dolgokban képesek a végsőkig hinni. Hát nem teljesen kivitelezhetetlen ötletnek tűnt a gőgös angyalok szemében, hogy Isten Fia bűnös embereket akart legbensőbb titkaival megajándékozni?
Teréz: Igen, de más a beteges őrület és más a lélek őrült önátadása Istennek. Az előbbi megpillanthatja Istent, és közben mégis önmaga labirintusába záródhat, de csak az utóbbi éri el igazán, mert az alázat istenivé tesz.
Gergely: Teréz nővérem, észrevetted már, hogy mindig ugyanúgy vesszük észre a dolgokat? Éppígy magunkból ítéljük meg Istent is, pedig Ő még itt a mennyben nekünk is csupa titok maradt…
Teréz: Igen, mi be akartuk fogadni Őt, de rá kellett jönnünk, hogy Ő fogadott be minket. Milyen nagy csoda, hogy szinte állati tudatlanságunk ellenére a Szentháromság asztalánál foglalhatunk helyet! Ó, mennyire sajnálom azokat, akik nyomorult teremtménynek tartják magukat! Micsoda ellentmondás a Teremtőt dicsérni, de a teremtményét nyomorultként lebecsülni! Gergely testvérem, őrülten várom, hogy megszokhatatlan örömmel imára hívj engem!
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Inteni kell a betegeket, hogy lássák be, mily nagy hasznára van a léleknek a test betegsége: önismeretre vezeti, és emlékezteti gyengeségére, ami az egészséges embernek eszébe sem jut. A gőgös lelket így emlékezteti gyarlóságára a kínokkal küszködő test. Jól jelképezi ezt az útjában késleltetett Bileám, ha mégis az Isten szavát szerette volna engedelmesen követni. Bileám siet kitűzött célja felé, de szándékában akadályozza az állat, melyen ül: a tiltás miatt megtorpanó szamár megpillantja az angyalt, akit az ember lelke nem lát. Gyakran a szenvedéstől elnehezült test segít a léleknek megpillantani Istent, akit a testnél magasabb rendű lélek nem vesz észre: megállítja a nyugtalan lelket, mely előre akar haladni a világban, míg csak fel nem ismeri a láthatatlan lényt, aki útját állja. Jól magyarázza Péter: „bűne miatt rendre utasították: a néma teherhordó állat emberi hangon szólalt meg, és megakadályozta a próféta esztelenségét” (2 Pét 2,16) Akkor hordja le a néma teherhordó állat az oktondi embert, amikor a sanyargatott test inti alázatra a kevély lelket. Bileámra hiába pirított rá, mert csak szavait másította meg, amikor a sereget megátkozta, szándékát nem.”
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 159.o.)


„Mekkora boldogság szenvedni és őrültnek számítani a világ szemében Azért, aki őrülten szeret bennünket. Magunkból ítélünk meg másokat. Az eszét vesztett világ azt gondolja, mi vagyunk esztelenek!... Végtére is, nem mi vagyunk az elsők. Az egyetlen bűn, amit Heródes felrótt Jézusnak, az volt, hogy őrült (Lk 23,11), és egyetértek vele!... Igen, őrültség volt, hogy Ő, a Dicsőség királya, aki kerubok fölött trónol (Zsolt 79,2), a halandók szíveit kívánta trónusul… Ő, akinek jelenlétét a mennyek sem képesek befogadni… (1Kir 8,27) Őrült volt a mi Kedvesünk, amikor a földre jött, hogy bűnösöket válasszon barátaiul, bizalmasaiul, hasonmásaiul, Ő, aki tökéletes boldogságot élvezett a Szentháromság imádandó személyeinek társaságában!... Sohasem lehetünk olyan őrültek őérte, amilyen őrült Ő lett miértünk. A mi tetteink meg sem érdemlik ezt a jelzőt, hiszen azok pusztán nagyon is ésszerű tettek, és messze alatta maradnak annak, amire szeretetünk sarkall. A világ esztelen tehát, mivel nem ismeri fel, mit tett Jézus a megmentéséért. A világ sajátítja ki a lelkeket, amikor kiszáradt forrásokhoz csábítja őket… (Jer 2,13)”
(Kis Szent Teréz, A Szeretet rejtekében – Teréz levelei nővéréhez, 138-139.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.