264. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Teréz nővérem, sokszor az önkény megfojtja a jótetteket. De mi ennek a gyökere szerinted?
Teréz: Igen, a gonosz lélek szemfényvesztése.
Gergely: És mi az orvosság, amikor a szeretet áramlását megakadályozza az ostoba összehasonlítgatás?
Teréz: Igen, Gergely testvérem, az orvosság nem más, mint az engedelmesség, amivel befejeződik minden mennyei beszélgetés, mert itt az ideje, hogy elkezdődjön a dicsőítés. És te hogyan fogod meg az engedelmesség lényegét?
Gergely: A pillanat kegyelme árasztja magából az engedelmesség irányát, a ráhangolódást elősegítő, felnyíló struktúrát, ha az ember kiteszi magát a szükségszerű cselekvés és az eset-leges történés közti szikrázó kapcsolat feszültségének. Ilyenkor belépek egy olyan lehetőségbe, ahol egyszerre kell jelen lennie három állapotnak: aktivitás, passzivitás és kényszer.
Teréz: Igen, egy mondatban: „Akarja, hagyja és teszik vele.”
Gergely: Pontosan, drága kicsi bogaram! Az akarás aktív kilépés, az engedés passzív befogadás, a kényszer pedig a személy e két önerejét semmibe vevő, engedelmességre hívó, egyszerre felülről és belülről érkező akarat.
Teréz: Igen, aki a lelkeket úgy akarja vezetni, hogy azt adja nekik, ami neki tetszik, annak a te levezetésed egyáltalán nem fog tetszeni. De akiben van alázat, annak a taktikád maga a szelíd varázslat!
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Ha az adakozó nem bírja elviselni a nélkülözést, ennek ellenére bőkezűen adományoz, idegeskedni kezd. Előbb türelmes lélekre kell szert tenni, és akkor bőkezűen alamizsnálkodhat, vagy akár mindenét odaadhatja; nem szabad, hogy feszültséggel töltse el a gondolat, hogy valamije hiányzik, mert adakozása így jutalom nélkül marad, és lelkét veszélybe sodorja a zúgolódás. Hogy ne bocsássák el üres kézzel azokat, akiknek legalább valamicskét kellene adni, hallják meg az Írás szavait: ’Mindenkinek, aki kér tőled, adj!’ (Lk 6,30) Hogy akinek semmi sem kell, azoknak semmit se adjanak, hallják meg az Írás szavait: ’Azzal tégy jót, aki alázatos, s az istentelennek ne juttass semmit se!’ (Sir 12,5-6) Továbbá: ’Tedd a kenyeredet és öntsd a borodat az igazak sírjára és ne add a bűnösöknek!’ (Tób 4,17) A bűnösökkel osztja meg kenyerét és borát, aki a gonoszoknak segítséget nyújt gaztetteikben. A vagyonos emberek hagyják éhezni Krisztus szegényeit, komédiásaikat bezzeg pazar bőkezűséggel etetik. Aki megosztja kenyerét a szűkölködő bűnössel, mert nem a bűnöst, hanem az embert látja benne, az nem a gonosztevőt, hanem az igazi szegényt táplálja, mert nem a rosszat, hanem a szegényt szereti benne.” (Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 192-193.o.)


„Mondottam, drága Anyám, hogy a többieket tanítva sokat tanultam. Először is azt láttam, hogy minden léleknek körülbelül egyforma küzdelmei vannak, de másfelől ők maguk annyira különbözőek, hogy nem nehéz megértenem, amit Pichon Atya mond: ’Jóval több különbség van a lelkek, mint az arcok között.’ Éppen ezért lehetetlenség mindenkivel ugyanolyan módon bánni. Némely lélek előtt, érzem, kisebbítenem kell magamat, cseppet sem kell félnem attól, hogy megalázzam magam, bevallva küzdelmeimet, vereségeimet; az én kicsi nővéreim, látva, hogy ugyanolyan gyengeségeim vannak, mint nekik, sorban bevallják hibáikat, amelyekkel vádolják magukat, s örülnek, hogy tapasztalatból értem meg őket. Másoknál éppen ellenkezőleg, úgy láttam, ha jót akarunk tenni velük, igen keménynek kell lennünk és sohasem szabad visszavonnunk, amit egyszer kimondtunk. A megalázkodás ilyenkor nem alázat, hanem gyengeség volna. A jó Isten megadta nekem a kegyelmet, hogy ne féljek a küzdelemtől, mindenáron teljesítenem kell kötelességemet … (Kis Szent Teréz, Önéletrajz, 285.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.