267. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Az Ige az Úr édes szava, még akkor is, ha a lelkünket szétmarja. Ekkor legalább a létünk bizonyítja, hogy a megpróbáltatás még nem maga a végállomás. Annak sokat kell elmélkednie ezen, aki meg akar állni az Úr előtt, fent a hegyen. Ábrahámhoz is ugyanaz az Úr szólt, egyszer véresen, máskor édesen. Előbb a legfájdalmasabb áldozatát kérte, majd az áldozatról való lemondásra serkentette. Aki ezen nem elmélkedik, az a szenvedésben menthetetlenül elbukik.
Teréz: Igen, de mi is az elmélkedés? Nekem inkább olyan, mint a virágos rét, nem pedig a vágóhídra hurcolt élmény.
Gergely: Teréz nővérem, nekem se mindig sírásás az imádság. Akkor most olyat mondok, amitől leányos lelked felragyog. Az Úr szavait úgy kell forgatni bensőnkben, úgy kell újra és újra felidézni, mint mikor a leányzó elpirulva visszagondol udvarlója szerelmi vallomásának szavaira. Hányszor és hányszor eszébe jut önkéntelenül, hányszor és hányszor idézi fel tudatosan, csakhogy újra érezze az akkori boldogságot, az akkori lelkesedés frissességét!
Teréz: Igen, Gergely testvérem, a szerelmes akarattal és szándékosan lángra lobbantja a saját szívét azzal, hogy szüntelenül emlékezik kedvese szavaira. A hűsége az emlékezni akarás erejében gyökerezik. Megfeszítjük ellanyhuló emlékezetünket, hogy újra megízlelhessük azt az örömöt, amit egyszer már átéltünk. Most az Úr szava szépen és édesen hangzott fel köztünk és bennünk! Reméljük, tényleg meghallja minden gyermekünk!
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Bocsássatok meg, ha ezután a szentbeszéd után elhallgatok. Megpróbáltatásaink minden mértéket felülmúlnak. Mindenünnen karddal fenyegetnek, mindenütt a halál leselkedik ránk. Népünk kezeit levágták, másokat fogságba vetettek, a többiek halottak. Nem tudok megszólalni, undorral tekintek saját életemre. Ne kérdezzetek a Szentírásról: gyászdallá változott citerám zengése, furulyámnak hangja siratóénekké. (…) Mit tehetnénk, mint hogy könnyek közt hálát adunk, miközben bűneinkért elvesszük méltó büntetésünket. A Teremtő Isten a mi Atyánk, mert fiaivá fogadott minket a Szentlélekben, akit elküldött nekünk. Az Atyaúristen hol kenyérrel táplálja gyermekeit, hol vesszővel fenyíti őket, szeretetével és szigorával egyaránt tanít minket, hogy elnyerhessük az örök életet. Dicsőség az Atyának…”
(Nagy Szent Gergely, HEz II,10.,24., idézi: Markus, A. Robert, Nagy Szent Gergely és kora, 152.o.)


„Szép napjaim voltak, mikor ’drága királyom’ halászni vitt el magával, annyira szerettem a mezőt, a virágokat és a madarakat! Néha megpróbáltam halászni apró horgommal, de jobban szerettem egyedül üldögélni a virágos réten, s olyankor mélyen jártak a gondolataim; anélkül, hogy tudtam volna, mi az elmélkedés, lelkem valóságos elmélkedő imába merült … Hallgattam a távoli zajokat ... A szél suhogása és még az elmosódó katonazene-foszlány is, melynek a hangja eljutott hozzám, édes-bánatos hangulatba ringatta a szívemet … Úgy éreztem, hogy száműzetés helye a föld s az Égről álmodtam …”
(Kis Szent Teréz, Önéletrajz, 49.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.