299. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Teréz nővérem, a gonosz lélekkel nem érdemes túl sokat foglalkozni, de életveszélyes teljesen figyelmen kívül hagyni.
Teréz: Igen, és a legjobb mindig mindenért hálát adni, nemcsak amikor befejezzük, inkább előre, amikor elkezdjük.
Gergely: Te aztán velősen beszélsz, amikor előre mész!
Teréz: Igen, mert már szent vagyok. És amikor ezért a földi és mennyei lét küszöbén előre hálát adtam, akkor Papát olyan dalra fakasztottam, hogy a mennyben csak akkor volt nagyobb öröm, amikor azon a csodás hajnalon megmozdult a kő.
Gergely: Valóban. De aki hálátlan, az idegenné válik önmaga számára és a gonosz lélek szabad prédája. Te viszont a Szent Szűztől tanultad a dicsőítést, ezért nem vett erőt rajtad semmilyen cselvetés.
Teréz: Igen, Gergelyem, és én érted is hálát adok, mert minden érzésemet bölcsen megmagyarázod, és ilyen imát csalsz ki belőlem: „Uram, mártsd bele arcomat a Te fényedből élő testvérem ragyogásába!”
Gergely: Én ugyan nem adtam neked semmit, de a hited mégis boldogít és néha kicsit megszégyenít…
Teréz: Igen, amíg tudsz örömödben elpirulni, addig nem szűnsz meg Papánk kegyelmét szétsugározni.
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Azokat, akik elkezdték a jó művelését, de nem fejezték be, figyelmeztetni kell, hogy vegyék fontolóra: ha nem viszik végbe feltett jószándékaikat, a kezdeti eredmények is megsemmisülnek. Ha már egyszer beláttuk, hogy valamit meg kell tennünk, de a kitartó erőfeszítéssel nem valósítjuk meg, akkor a kezdeti jó is veszendőbe megy.”
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 264-265.o.)


Miután hosszasa nézte a Szent Szűz szobrát: „…Ki tudta volna kitalálni a Szent Szüzet?”
(Kis Szent Teréz, Utolsó beszélgetései nővérével, 118.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.
        Az eddigi részeket olvashatja a http://csepeticsapata.hu/terger/index.html címen.