302. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Teréz nővérem elárulod végre a gyermekeink kedvére, hogy egy esetet kivéve, mért igennel felelsz, minden kérdésre?
Teréz: Igen, Gergely testvérem, mert csak egy sima igen akarok lenni, ha már az Ige nem bennem kezdett testet ölteni.
Gergely: Egy sima igen… Tehát Szűz Mária ihletett, amikor a hited igenné lett?
Teréz: Igen, egészen felfoghatatlan nekem, még itt is az égben, hogy hogyan létezhetett egy olyan gyönge teremtmény, aki szinte nem tudott mást felelni, mint igent…
Gergely: És hogyan mondjon Istennek igent az a gyermekünk, aki a házasságot is választhatná, mégis szívesen élne az Úrral egyedül?
Teréz: Igen, de előbb szögezzük le, hogy aki az egyiket bármilyen okból megveti, az a másik lényegét sem értheti. Tehát aki az Úrnak szentelte teste titkát, azt nem érintheti meg a legmeghittebb lelki társ. Ekkor olyan fájdalmat hordoz, amit nem a lemondás okoz, hanem a túlcsorduló szeretet kínja, ami a keresztet is feltámadássá változtatta. A szűz a feltámadt életet hirdeti, a házas erre az életre a gyermekeket a reményben neveli. Így szüli egymást a két hivatás, és mindkettő mennyire csodálatos útmutatás! Az igent tehát a feltámadásra kell mondani, abból fog a konkrét életút is kibontakozni.
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Másképp kell figyelmeztetni a házasokat és az egyedülállókat. A házasokat figyelmeztetni kell, hogy egymás iránti kölcsönös kötelességeikre gondolva úgy igyekezzenek tetszeni egymásnak, hogy vissza ne tessenek Teremtőjüknek; úgy tegyék e világ dolgait, hogy ne feledkezzenek meg Isten dolgairól; úgy örüljenek a jelenvalóknak, hogy aggódva féljenek az örökkévaló büntetéstől; úgy sirassák a múlandó dolgokat, hogy vigasztaló reménységgel forduljanak az örökkévalók felé; ne feledjék, hogy ami most történik velük, az átmeneti, de ami után sóvárognak, az állandó; a földi bajok ne törjék meg szívüket, hanem a mennyei Jó reménye erősítse meg őket; ne ejtsék kelepcébe őket a földi javak, hanem félve rettegjék az eljövendő ítélet veszedelmeit. A keresztény házasok egyszerre gyarló emberek és hívő lelkek, akik e világ javait nem tudják egészen megvetni, de képesek vágyódni az örökkévaló dolgok után. Lelküket égi reménységgel kell erősíteni, még ha el is merülnek a test gyönyöreibe. Ha földi vándorútjukon világi javakat birtokolnak, reményeik azokra a javakra irányuljanak, melyeket Istentől kapnak majd célba érkezésükkor; ne adják át magukat teljesen annak, amivel jelenleg foglalkoznak, nehogy végérvényesen elessenek attól, amit erősen remélniük kellett volna. Pál világosan és velősen foglalja össze a lényeget: ’Akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne’ (1Kor 7,29). Az a házasember él úgy, mintha nem volna felesége, aki úgy elégíti ki testi vágyait, hogy még a felesége iránt érzett szerelemből sem tér le a helyes útról a rossztettek mezejére. Annak van felesége úgy, mintha nem volna, aki felismeri, hogy minden múlandó és csak kényszerűségből szolgálja a testet, de vágyai a lélek örök örömére irányulnak. Sír és mégsem sír az, aki úgy szomorkodik a földi sors viszontagságai fölött, hogy az örökkévaló vigasztaló reménye örömre deríti. Örül és még¬sem örül az, akinek a legkisebb dolgok is boldogsággal töltik el szívét, mégsem szűnik meg rettegni a legnagyobb büntetéstől. Pál kicsit később hozzáfűzi: ’Mert ez a világ elmúlik’ (1Kor 7,31). Mintha azt mondaná: ne ragaszkodjatok maradandó szeretettel ehhez a világhoz, mert szeretetetek tárgya nem állandó. Hiába kötitek hozzá szíveteket, mintha maradnátok: elenyészik, amit szerettek.”
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 228-230.o.)


„Én csak gyermek vagyok, gyámoltalan és gyenge, azonban éppen gyengeségem tesz elég merésszé ahhoz, hogy a te Szereteted Áldozatául ajánljam fel magam, ó Jézus! Régen az Erős és Hatalmas Isten csak a tiszta és makulátlan áldozati állatot fogadta szívesen. Az Isteni Igazságosság kielégítéséhez tökéletes áldozatokra volt szükség, de a félelem törvényét a Szeretet törvénye váltotta fel és a Szeretet egészen elégő áldozatául választott engem, gyenge és tökéletlen teremtményt … Vajon nem méltó a Szeretethez, hogy így választott? … Igen, a Szeretetnek le kell hajolnia, hogy tökéletesen kielégülhessen; le kell hajolnia egészen a semmiig és tűzzé kell átváltoztatnia ezt a semmit.”
(Kis Szent Teréz, Önéletrajz, 229.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.
        Az eddigi részeket olvashatja a http://csepeticsapata.hu/terger/index.html címen.