31. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Gyermekeinket időnként kínozza a kérdés, hogy lehetnek-e ők is szentek, vágyakozhatnak-e a tökéletességre?
Teréz: Igen, a tökéletesség olyan, mint a tiszta méz, felragyog tőle a bátor harcos szeme. De ha valaki azt hiszi, hogy csak keveset ehet belőle, akkor a hite szerint használ neki.
Gergely: Aki viszont egyre jobban élvezi a Teremtő szeretetét, az már nem fogja éhezni a nyúlós-ragadós önszeretetét.
Teréz: Igen, sokszor megesik az új versenyzőkkel, hogy már a célegyenesben látják magukat. Gergely testvérem, mondd, hogyan fejlődhetünk anélkül, hogy a ránk bízottak nyögnék a szentté válásunk terhét?
Gergely: Először is helyesen kell megítélni önmagunkat. A teremtmény maradjon mindig teremtmény, akkor a Teremtő szívesen neki adja minden kegyelmét. Másodszor pedig vegyék figyelembe, hogy a mennyei versenypályán mindenki első lehet, mert a saját számában mindenki önmagával küzdhet.
Teréz: Igen, az első ember, akit az Úr rám bízott, én magam vagyok. Ha őt megváltoztatom, az az igazi hatalom.
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Önszeretetből engedékeny a vezető, ha észreveszi ugyan alattvalói bűneit, de megbüntetni nem meri őket, nehogy lohadjon iránta érzett szeretetük; máskor pedig alattvalói eltévelyedéseit hízelegve cirógatja ahelyett, hogy megfeddené. Jól mondja a próféta: „Jaj azoknak, akik szalagokat varrnak minden könyökre, akik leplet készítenek mindenféle korúak fejére, hogy kelepcét állítsanak a lelkeknek” (Ez 13,18) Könyökvédőt varrni a könyökre annyit jelent, mint hízelegni az igazság egyenes útjáról letérő és a világi gyönyörökbe zuhant lelkeknek. Szalagot tesznek a vétkes könyökére és vánkost a feje alá, ha nem feddik meg és puha kedvezésben részesül, hogy kényelmesen heverjen bűnében, mert nem dorgálják meg kemény szavakkal. Az önszeretetben szenvedő lelkipásztorok csak azokkal járnak el így, akik földi dicsőségüket csorbíthatják. Akikről látják, hogy nem árthatnak nekik, azokat keményen zaklatják és szigorúan üldözik; még véletlenül sem intik jó szóval, hanem a lelkipásztori szelídségről megfeledkezve hatalmaskodásukkal ijesztgetik. Helyesen feddi meg ezeket az isteni tanítás a próféta szavával: „Durván és kegyetlenül hatalmaskodtatok fölöttük” (Ez 34,4) Mivel önmagukat jobban szeretik Teremőjüknél, kevélyen emelkednek alattvalóik fölé. Nem kötelességüket teljesítik, hanem hatalmukat fitogtatják: fittyet hányva az eljövendő ítéletre arcátlanul dicsekszenek múlandó hatalmukkal, élvezik, hogy szabadon megtehetik, ami tilos, és egyetlen alattvalójuk sem mond ellent nekik. Aki rosszat akar cselekedni és azt akarja, hogy mások hallgassanak róla, maga tanúsítja, hogy jobban szereti saját magát, mint az Igazságot, melyet nem enged megvédeni magával szemben.”
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 103.o.)


„Beöltözésem óta már sok megvilágosítást kaptam a szerzetesi tökéletesség, főleg a Szegénység fogadalma felől. Újoncidőm alatt örültem, ha csinos holmik álltak szolgálatomra s ha a kezemügyében volt minden, amire csak szükségem volt. „Igazgatóm” türelmesen elviselte ezt, mert Ő nem szeret a lelkeknek egyszerre mindent megmutatni. Rendszerint kicsinyenként adja az ő világosságát. (Spirituális életem kezdetén, 13 vagy 14 éves koromban azt kérdeztem magamtól: mivel is gyarapodhatnék még; azt hittem, hogy jobban megértenem a tökéletességet: már lehetetlen. Nagyon hamar rájöttem azután, hogy minél inkább megy valaki előre ezen az úton, annál távolabb tudja magát a végétől; éppen ezért most már belenyugszom abba, hogy mindig tökéletlennek lássam magam s ebben találom örömömet …).
(Kis Szent Teréz, Önéletrajz, 188. o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.