319. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: A mindennapi kósza időpocsékolás, az önféltő szórakozás, a lusta téblábolás elpuhítja a jó iránti készséget. Ha a jó befogadásának készsége sérül, akkor a jó érthetetlen lesz a számomra. Olyan leszek, mint egy vakablak.
Teréz: Igen, Gergely testvérem, és mire bátorítod azokat, akik többre vágyakoznak, mint amit tőlük föntről elvárnak?
Gergely: Szeretem az ilyen kérdést, köszönöm, drága kicsi Teréz nővér. Tehát, legyenek készen, hogy bármikor szólíthassa őket a Szentlélek. Ehhez elsősorban az kellene, hogy a szívüket megdolgozza az Ige ereje, és minden felesleges szokást önmagukból kivessenek. Aki befogadja az Igét, annak a tekintete maga az Ég. Ekkor az Atya hangja szabadon felhangozhat: „Te vagy az én szeretett Fiam!”
Teréz: Igen, aki pedig egészen meggyőződött arról, hogy Papánk gyermeke, annak még az alvásától is retteg a pokol minden serege.
Gergely: Még szép, hiszen az Úr álmában is őrzi az Ő népét!
Teréz: Igen, ezért alszok én nyugodtan, mert az álmom megtörténik a valóságban.
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Így figyelmeztetik azt, aki csak saját ügyeiben fáradozik. ’Te lusta, menj el a hangyához nézd meg, hogy mit csinál és akkor bölcs leszel!’ (Péld 6,6) Az elöljárót így fenyegetik: ’Fiam, ha kezességet vállaltál másért, idegennek adtad a kezed, s így szád szava által tőrbe estél, ha foglyává váltál saját szavaidnak’ (Péld 6,1). Jótállni barátunkért azt jelenti, hogy mások gondját önmagunk veszélyeztetésével magunkra vállaljuk. Kezet adni idegenért azt jelenti, hogy lelkünket nagyobb felelősség terheli, mint korábban. Adott szóval tőrbe esik és saját szavainak foglya az, akinek tanítania kell a gondjára bízottakat, és ezért be kell tartania, amit tanít. Saját szája ejti tőrbe, mert az ész megköveteli, hogy életével ne hirdessen mást, mint amit tanít. A szigorú Bíró előtt annyi cselekedetről kell számot adnia, ahányat másoknak szavaival parancsolt. Ezért helyes, hogy a Szentírás hozzáfűzi: ’Akkor, hogy szabadulj, fiam, ezt tegyed, mert embertársad kezére kerültél: Menj, siess és zaklasd embertársadat. Ne hunyd be szemedet álomra, a szempilládat ne hagyd elszunnyadni?’ (Péld 6,3-4). Aki mások elöljárója lett, hogy életpéldául szolgáljon nekik, annak nemcsak magának kell ébernek lennie, hanem barátját is fel kell keltenie. Nem elég, ha helyesen él: alárendeltjét is ki kell szabadítania a vétek tunyaságából. Helyes az intés: ’Ne hunyd be szemedet álomra, a szempilládat ne hagyd elszunnyadni’. Szemünket álomra hunyni annyit jelent, mint abbahagyni az őrködést és elhanyagolni az alattvalóinkról való gondoskodást. A szempillák akkor szunnyadnak el, ha észrevesszük alattvalóinkban a hibát, melyet meg kell feddeni, de lustaságból hallgatunk.”
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 130-131.o.)


„Az én önsanyargatásaim abból álltak, hogy megtörjem érvényesülésre mindig készen álló akaratomat, hogy elfojtsak magamban egy visszavágó szót, hogy apró szolgálatokat tegyek a nélkül, hogy a magam részére gyümölcsöztetném azokat, hogy ülés közben egyáltalán ne támaszkodjam a hátammal a székhez stb., stb. … Ezeknek a semmiknek a gyakorlásával készültem arra, hogy Jézus jegyese legyek és ki se tudom mondani, hogy ez a várakozás a számomra mennyi édes emléket hagyott hátra …”
(Kis Szent Teréz, Önéletrajz, 174.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.
        Az eddigi részeket olvashatja a http://csepeticsapata.hu/terger/index.html címen.