356. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: A föld termése és az állatok ellése a gazdájának a szívverése.
Teréz: Igen, milyen szép hasonlat! És Papa a legnagyobb gazda, hiszen övé a mennyeknek országa.
Gergely: És azzal kereskedik, Teréz gyermekem, hogy kamatoztatja a földlakók érdemeit.
Teréz: Igen, és te Isten városának aranya, te vagy Nagy Szent Gergely pápa, akinek az Úr minden tettét látta, és nem kellett szégyellnie az angyalok előtt, hogy milyen az egyik barátja.
Gergely: Nem egyformán értelmezzük a mennyet, mert Isten igen is szégyellhetett engem, amikor a gyengeségeimbe süllyedtem.
Teréz: Igen, de a gyengeség is lehet erény, amikor felmutatjuk Papa felé, hiszen amire Ő ránéz, az rögtön megváltoztatja a színét!
Gergely: Az árnyéknak nincsen színe… és én sokszor árnyékba bújtam…
Teréz: Igen, ott volt hozzád legközelebb az Isten, ahol a fájdalmadat egy szál egyedül te érezted.
Gergely: Győztél.
Teréz: Igen, mert te is… hiszen a mennyben is szabad a titkokat másképp értelmezni…
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Ezért mondja az Igazság az evangéliumban: ’Jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat’ (Mt 5,16). Bár másutt úgy látszik, mintha az ellenkezőjét parancsolná: ’Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek’ (Mt. 6,1). Hogyan értsük mindezt? Egyrészt az a parancs, hogy úgy cselekedjünk, hogy ne lássák tettünket; másrészt úgy, hogy észrevegyék: ezt csak úgy lehet, ha oly módon titkoljunk, amit cselekszünk, hogy általa ne minket dicsérjenek, hanem az Atya dicsőségét hirdessük. Amikor az Úr megtiltja, hogy ne gyakoroljuk az igazságot az emberek előtt, tüstént hozzáteszi: ’hogy lássanak titeket.’ Amikor pedig azt parancsolja, hogy az emberek lássák jócselekedeteinket, azonnal hozzáfűzi: ’hogy dicsőítsék mennyei Atyátokat.’ Tanítása végén fejti ki, hogyan oldjuk meg, hogy lássák is meg ne is cselekedeteinket: önmagunkért ne iparkodjunk feltűnni, a mennyei Atya dicsőségéért azonban törekedjünk nem eltitkolni tetteinket. Ebből gyakran az következik, hogy ha nyilvánosan jót teszünk, az titokban marad; de ha titokban történik, mégis nyilvános lesz. Aki nyilvános jótetteivel nem a maga, hanem a Magasságbeli dicsőségét szolgálja, eltitkolja, amit tett, mert csak az volt tanúja, akinek tetszését kereste. Aki titokban végzett jótetteivel akar feltűnni és dicséretet kapni, lehet, hogy senki sem látta, és mégis az emberek előtt tette azt, amit tett, mert annyi tanúja volt cselekedetének, ahány embernek tetszeni akart. Ha amennyire ez bűn nélkül lehetséges, nem óvakodunk attól, hogy mások előtt rossz hírünk legyen, a rossz véleményen lévőket bűnre ösztönözzük.”
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 268-269.o.)


„Megvallom, kis Testvérem, hogy nem egyformán értelmezzük a mennyet. Ön azt hiszi, hogy ha majd részese leszek Isten igazságosságának, szentségének, már nem fogom tudni kimenteni hibáit, mint itt a földön. Elfelejtené hát, hogy én az Úr végtelen irgalmának is részese leszek? Hiszem, hogy a boldogok nagyon is együtt éreznek nyomorúságunkkal; emlékeznek arra, hogy ők is olyan törékenyek és halandók, mint mi, ugyanazokat a hibákat követték el, ugyanazt a harcot harcolták meg, és testvéri gyöngédségük még nagyobb lesz, mint amilyen a földön volt; ezért nem szűnnek meg oltalmazni minket és imádkozni érettünk.”
(Kis Szent Teréz, Levelek paptestvéreimhez, 94.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.
        Az eddigi részeket olvashatja a http://csepeticsapata.hu/terger/index.html címen.