6. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Teréz nővérem, hogy mondanád el gyermekeinknek azt, hogy most milyen a boldogságod, amit ők egyelőre még csak remélni mernek?
Teréz: Igen, ezért emelt föl engem a Papa, mert tudta, hogy a mennyben is csak azzal elégítheti ki magas elképzeléseimet az égről, ha engedi, hogy gyermekeinek mindig mindenütt az Ő csodaszép országáról beszéljek! Ettől vagyok boldog!
Gergely: Isten szép, ezért van igazad. Urunk Jézus tehát nem hagy téged a mennyben se munka nélkül! De hát mikor lenne a mennyei boldogságod ravaszság nélkül való? Talán fel akarod szítani gyermekeink merészségét?
Teréz: Igen, Gergely testvérem. Ravaszságom akkor nem találna több feladatot a mennyben, ha a földön már minden kevély a mulandó javaik helyett inkább alázatosan Őt dicsőítené!
Gergely: Úgy tűnik nekem, hogy te nem bölcsességért esdekeltél ifjúkorod óta, mint Salamon, hanem szent humorért fohászkodtál.
Teréz: Igen, és talán meg is kaptam, mert engedtem, hogy előbb halálra nevettessen engem a Papa…
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„Másképp kell figyelmeztetni az alázatosakat és a kevélyeket. Azokkal meg kell ismertetni, milyen értékes az, amit remélnek, ezekkel pedig meg kell értetni, milyen hiábavaló a földi dicsőség, melyet a látszat ellenére sem bírnak igazában. Hallják az alázatosak, hogy örökkévaló az, amire áhítoznak és múlékony, amit megvetnek; a kevélyek pedig hogy mulandó az, amit birtokolni akarnak és örökkévaló, amit elveszítenek.”
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 178.o.)

„Olyan magas elképzeléseim vannak az égről, hogy olykor azt kérdem magamtól, mit tehetne majd a jó Isten halálomkor, hogy meglepetés érjen. Oly nagy a reményem, az ég oly nagy öröm számomra, - nem érzelmileg, de a hit szerint -, hogy valami minden elgondoláson felül álló dologra volna szükség ahhoz, hogy teljesen kielégítsen. Jobban szeretném megőrizni az örök reményt, semhogy csalódás érjen. Végül is már arra gondolok, hogy akkor is, ha nem leszek eléggé meglepődve, annak teszem magam, hogy örömet okozzak a jó Istennek. Nem áll fenn az a veszély, hogy megláttatom vele csalódásomat. Mindent megteszek majd, hogy ne vegye észre. Egyébként mindig úgy igyekszem tenni, hogy boldog legyek. Megvannak hozzá kis ravaszságaim, melyeket ismer és melyek csalatkozhatatlanok. … Hiszen, csupán azt látni, hogy a jó Isten boldog, már teljesen elég lesz az én boldogságomhoz.”
(Kis Szent Teréz, Utolsó beszélgetései nővérével, 12.o.)

Így tesz tanúságot Szent Szívről nevezett Mária nővér (PA 770): Szenvedéseivel kapcsolatban Teréz ezt mondta: „Hagyjátok Papát, a jó Istent cselekedni. Jól tudja Ő, mire van szüksége egészen kicsi babájának.” Kérdeztem tőle: Maga tehát kisbaba? Erre komoly arckifejezést öltött és azt felelte: „Igen, de olyan baba, aki sokat gondolkodik! Olyan baba, aki aggastyán.”
(Kis Szent Teréz, Utolsó beszélgetései nővérével, 162.o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.