78. rész

Fiktív dialógus - Cseh Péter Mihály

Gergely: Atyánk kedves gyermekei! Szeretettel vesszük, ha velünk együtt osztoztok beszélgetésünk örömében!
Teréz: Most jól füleljetek!
Gergely: Teréz nővérem, a többség az igazán lényeges kérdésben mindig téved, hiszen Urunk szerint a széles sávon sokan sebesen rohannak, a keskeny kaptatón pedig kevesen baktatnak.
Teréz: Igen, ezért én gyógyítani szeretném a gyermekeink egyik különös betegségét. Mégpedig azt, hogy állandóan a többségi szavazást erőltetik. Pedig a többség csak önmagát szereti, és a kicsit mindig megveti. Gergely testvérem, világosítsd meg nekem ezt a problémát!
Gergely: Jó. Ami igazán dicséretreméltó, az az istenfélelem. Ez a csodálatos erény pedig akkor virágzik, ha valaki az Úr előtt beismeri, hogy még csak egy jó kérdést se tud feltenni.
Teréz: Igen, érzem, hogy a jó kérdés mindent átalakító szellemi lavinát indíthat el – abban is, aki felteszi, és abban is, aki képes meghallgatni. De mondd, mi az a jó kérdés? Talán az, hogy: „Kit küldjünk?” – ahogy a Mindenható mondta? Vagy valami másra gondolsz?
Gergely: Igen, az Úr kérdéseinél nincsen jobb, de ezt a kérdést csak az hallja meg, aki már egy másikat feltett Istennek és az embereknek. Így hangzik: „Segíthetek neked valamiben?”
Teréz: Igen, ez meglepően egyszerű, de milyen nagy erő rejlik benne! És a mi Urunk az Ő végtelen alázatában mindig igennel felel nekünk. Azonban a sebzett ember erre is csak a fejét rázza… Azt mondhatja nekem bizalmatlanul: „Nem tudsz.”
Gergely: Lehet, hogy elutasít, de azt nem felejtheti el, hogy valaki egyszer őszintén mellé állt.
Teréz: Igen, és ez a kérdés ott zizeg majd a fülében: „Segíthetek neked valamiben?”
Gergely: Nővérem, most menjünk dicsérni Őt!
Teréz: Igen, az lesz a legjobb, ha engedelmeskedek neked, testvérem!


A következő idézetek inspirálták a fenti dialógust

„A szeretetnek ugyanis két parancsa van: Isten és a felebarát szeretete. Izajás a cselekvő élet útján akart felebarátainak hasznára lenni, ezért vállalta a tanítói hivatalt; Jeremiás a szemlélődő életben akart Teremtője szeretetében megmaradni, ezért vonakodott elfogadni a tanítói küldetést. Amit egyikük dicséretreméltóan kívánt, attól a másikuk dicséretreméltóan félt: ez utóbbi nem akarta beszéddel elveszíteni, amit csöndes szemlélődésében nyert, amaz pedig nem akarta hallgatásával megfosztani magát a tevékeny munka gyümölcseitől. Mindkettőjük esetében meg kell jegyeznünk, hogy az, amelyik vonakodott, nem állt teljesen ellen; és az, aki küldetésre vágyott, előzőleg látta magát megtisztíttatni az oltár parazsán: vagyis tisztátlanul senki ne merje magára vállalni a szent hivatalt, az pedig, akit mennyei kegy választott ki, az alázatosság örve alatt ne ellenkezzen gőgösen.”
(Nagy Szent Gergely, A lelkipásztor kézikönyve, 52-53.o.)


„Azt vettem észre (és ez egészen természetes), hogy a legszentebb életű nővéreket részesítik a legtöbb szeretetben, keresik az alkalmat, hogy beszélgessenek velük, kérésük nélkül szolgálatokat tesznek nekik, egyszóval, ezeket a lelkeket, akik képesek volnának elviselni a figyelmesség, a gyöngédség hiányát, mindenki szeretettel veszi körül. Alkalmazni lehet rájuk Keresztes Szent János Atyánk mondását: ’Minden jó nekem adatott, mikor már nem önszeretetből kerestem.’”
(Kis Szent Teréz, Önéletrajz, 293. o.)

        Ha a címlistára fel vagy le kíván iratkozni, jelezze azt a terez.gergely@gmail.com e-mail címre.