Cseh Péter Mihály költeményei

                 II. kötet









Tartalom



Isten 5. oldal
Olyan vagyok 6. oldal
Ima 7. oldal
Lefagytak a lábai 8. oldal
Hajótöröttek 9. oldal
Szerelem 11. oldal
Alázat 12. oldal
Hozzád 13. oldal
Ketten sírunk 14. oldal
Tíz kérdés 15. oldal
Csak... 17. oldal
Trolibuszon 18. oldal
Az ajka nem nyílt kiáltásra 19. oldal
Fejfámra 22. oldal
Péter követése 23. oldal
Húsvét 24. oldal
Mélységből 25. oldal
Csendes éjjel 26. oldal
Anyám 27. oldal
Dal 28. oldal
Hangok 29. oldal
   
Lapozzon  





Most 30. oldal
Odakinn 31. oldal
Csend 32. oldal
Vihar előtt 33. oldal
Esti ima 34. oldal
Köszönök mindent 35. oldal
Álom 36. oldal
November elsején 37. oldal
Nézz a fák szemével 38. oldal
Zuhatag vár 39. oldal
Pillanat 40. oldal
Sorok 41. oldal
Suttogó szavak 42. oldal
Istenem 43. oldal
Dicséret 44. oldal
Ballag a hangya 45. oldal
Reggel 46. oldal
Kétsoros 47. oldal
Pilinszky 48. oldal
Szép 49. oldal
Intő jelek 50. oldal
Test és lélek 51. oldal
Évszakok 52. oldal
A bárány 53. oldal
Évszakok 55. oldal
Te és én 56. oldal





Istenszerelem 57. oldal
Adventi gondolatok 58. oldal
Tédre borulva 59. oldal
A leprás 61. oldal
Felajánlás 64. oldal
Hó a hegycsúcson 65. oldal
Szeresd 66. oldal
Vetés és aratás 67. oldal
Néha megemeljük a kalapot 68. oldal
Szép ez a perc 69. oldal
Egyszer-egyszer 70. oldal
Néha-néha 71. oldal
Esti ima 72. oldal

Isten



Mindenható, Ő, Én, Mi,
Fény, Örök Csoda, Tökéletesség, Erő,
Szépség, Szent Bölcs, Végtelen Igazság, Győzelem,
Világosság.

Csend, Zene, Természet, Atya,
Anya, Gazda, Teremtő, Dicsőség,
Szeretet, Béke, Önfeláldozás, Siker,
Köszönet.

Sors, Kulcs, Otthon, Egyszerűség,
Barátság, Őszinteség, Jóság, Irgalmasság,
Gondviselő, Tűz, Óceán, Pillanat,
Felhő.

Virág, Mese, Remény, Türelem,
Szenvedés, Tisztaság, Fájdalom, Hit,
Van, Élet, Út, Cél,
Küzdés.
Olyan vagyok



Olyan vagyok,
mint egy kicsi fa.

Növekedni akarok,
vágyakozom a fény után.

Olyan vagyok,
mint egy rohanó patak.

Szeretnék folyóvá duzzadni
és a tengerbe ömleni.

Olyan vagyok,
mint egy törékeny virág.

Egyetlen sóhajom
az illatom.

Olyan vagyok,
mint egy gyermek.

Néha lábra állok,
de vissza-visszahuppanok.

Ima



Ó, Uram.
Lefagytak a lábai.
Ez a test.
Ennek el kell múlnia.
De a lélek! Ó, a lélek!
Testünk elporlad,
Ígyis-úgyis.
Mentsd meg a lelkünket!
Szeretlek Téged.
Lefagytak a lábai



Éles pengével
átvágják egy bizonyos
ponton.

Ami az asztalon
marad, szemét.
A férgeknek ebéd.

Nem fog táncolni többet.

Kinek fagynak le a lábai?
Kinek csikorognak a fogai?
Kinek duzzad a szeme a sírástól?

Kinek hasad meg a szíve
a fájdalomtól?!

Hajótöröttek



egy padon fekve minden más,
mert a pad kemény és hideg

a padokon szomorú arcú
hajótöröttek ülnek, egy lábbal
és mankóval, fél szemmel
és félhülyén, bekötött kézzel

a hajótörött büdös, dohos
és piszkos

szeme sötét, mint a legsötétebb
éjszaka

járása nehézkes, táskája szakadt,
ruhája rongy

a hajótörött mindig a saját
hibájából és mindig mások
miatt hajótörött

némelyik ezt mondja:
egy pár forintot kérek

némelyik csak néz némán
a semmibe

némelyik nevet, vidámkodik
és álmodozik és verseket mond

némelyik köpköd, káromkodik

némelyik lop, és akár ölni is képes
némelyik hazudik,
némelyik pedig nem

némelyik akar, nagyon akar,
de nem megy, egyszerűen
nem megy

némelyik megbízható
némelyik pedig nem

de ha nincs mit enned és fázol
és nincs hova menned és nincs
senkid és nincs semmid

ha reggelre megfagysz és az
senkit sem érdekel

akkor egy padon fekve
minden más,
mert a pad kemény és hideg

akkor nem lehet mit tenni
csak imádkozni

Szerelem



Mesélhetek a gyermekeidnek?
Meglocsolhatom a rózsáidat?

Álmodhatom az álmodat?
Lehetek a barátod?
Megláthatom a szívedet?
Alázat



Simogasd meg a fákat,
és engedd, hogy ők is megérintsenek
téged.

Hajolj le a virágokhoz,
és hallgasd meg
őket.

Nézd a madarakat,
figyeld, ahogy szállnak.

Ha esik a hó, emeld a fejed
az ég felé,
és hagyd, hogy elolvadjanak arcodon
a kis hópihék.

Hozzád



Elmondom neked magyarul,
hogy szeretlek,
te minden nyelvet megértesz.

Amikor valaki meglátja
az arcodat, csak sírni tud,
örömében sírni. Örökké sírni.
Örökké nevetni.
Ketten sírunk



Az esőcseppek és a könnyeim
összefolynak.

Ketten sírunk:
az ég meg én.

Egy kóbor kutyát látok.
Meztelenül didereg a hideg
télben.

Egyedül nincstelenül.

Tíz kérdés



Ki vagyok én?
Itt ülök és szorítja a hasamat az öv.
Ez az érzés vagyok.

Ki vagyok én?
Nem megy könnyedén a légzés
az orromon át, most nem természetes.
Ez az érzés vagyok.

Ki vagyok én?
Ismerem ezt a játékot.
Vágy vagyok. Vágyok a
szemedbe nézni tisztán.
Ez a vágy vagyok.

Ki vagyok én?
Emlékek vannak a lelkemen,
mint kenyérmorzsák a kezemen.
Ez az érzés vagyok. Lesöpörjem
magamról?

Ki vagyok én?
Egy nagy lélegzet, egy nagy sóhaj.

Ki vagyok én?
Benned a lépés a járdán.
Süt a Nap, árnyékom halad
a falon. Tebenned akarok lépni.
Rád gondolok.

Ki vagyok én?
Felfokozva, kifeszítve tebenned,
mást nem akarva,
csak Téged.

Ki vagyok én?
Egyetlen égő akarás,
hogy letépjem magamat
magamról és eléd
boruljak.

Ki vagyok én?
Egyetlen égő fájdalom
szégyenemben, hogy elfelejtelek
és a magam útját járom
magam által, magammal és magamban
A saját dicsőségemre.

Ki vagyok én?
Fogadj el teljesen.
Legyen meg a Te akaratod.

Csak…



Csak nézem a fákat
és azt hiszem, nagy vagyok.

Csak nézem a szelet
és azt, hiszem, kicsi vagyok.

Téged kereslek és a sok
árnyék közt a körvonalaidat
lesem.

Hátamat a Nap süti
és a kezem árnyéka
halad a lapon.

Minden elmúlik.

A fű csak hullámzik
a szél terhe alatt.
Trolibuszon



Trolin utaztam
és néztem ki az ablakon.

Egyszer csak leült mellém
a csend.
Nem vártam, ő pedig nem
kérdezte, hogy szabad-e itt
egy hely.

Fülembe súgta titkait,
aztán továbbállt.

Leszállt és láttam,
ahogy megy az utcán,
halkan, szinte észrevétlenül.

Valami megváltozott bennem.

Úgy néztem az elsuhanó
házakat, a fákat és a pirosnál
álldogáló embereket,

mint egy gyermek,
amikor csodálkozik.

Az ajka nem nyílt kiáltásra



ment
a barátai követték őt
megérkeztek
azt mondta nekik

Maradjatok itt és virrasszatok.

továbbment és térdre rogyott
várt elhallgatott
félt remegett
a barátai aludtak
barátai elhagyták

felállt és elindult
ők már jöttek ment velük
szemben ment velük szemben

megkötözték, megütötték
az ajka nem nyílt kiáltásra
leköpték kigúnyolták
tövist tettek a fejére
éles szúró tövist
az ajka nem nyílt kiáltásra
kikötözték egy oszlophoz
megkorbácsolták, ostorral
ütötték ostorral verték
a hátát

az ajka nem nyílt kiáltásra
kiállították a nép elé
odaállították maguk elé
elítélték halálba küldték
az ajka nem nyílt kiáltásra

keresztet tettek a vállára
ment
elesett
felállt
ment
újra elesett
felállt nevettek rajta
ment
az asszonyok sírtak
azt mondta

Magatokat sirassátok.

újra elesett
leesett a földre a kereszt
lenyomta a földre

felállt
ment tovább
megérkeztek
ráfektették a keresztre

hozzászegezték a jobb kezét
átszúrták a lábait
az ajka nem nyílt kiáltásra
felállították a keresztet
kifeszítették az ég és
a föld közé
kigúnyolták kinevették
nevettek rajta

az ajka nem nyílt kiáltásra

elhagytál megvetették
kitaszították megütötték
megverték nevettek rajta




az ajka kiáltásra nyílt

Bocsáss meg nekik, Atyám!

az ajka kiáltásra nyílt

Mária, vidd el a hírt nekik:
Élek!

az ajka kiáltásra nyílt

Bátorság! Ne féljetek,
én vagyok az.

Jöjjetek hozzám!
Fejfámra



Az élet kezdet,
a halál vég.
Az élet kérdés,
a halál válasz.

Az élet küzdés,
a halál megnyugvás.
Az élet sötétség,
a halál világosság.

Az élet rabság,
a halál felszabadulás.
Az élet út,
a halál cél.

Megszülettem, hogy meghaljak.
Meghaltam, hogy megszülessek.
Az élet halál,
a halál élet.

Péter követése



Kövessétek Pétert, tagadjátok meg
az Urat, de ne háromszor,
hanem milliószor. Mert amíg
nem tudtok szembefordulni, addig
Vele lenni sem tudtok igazán.
Féljetek, sírjatok, szomorkodjatok,
hogy érezzétek, milyen örülni,
dalolni, nevetni és táncolni.

Merüljetek el a fájdalom tengerében,
járjátok meg a poklok poklát,
szenvedjetek és keseregjetek,
keressétek lelketek mélyén a rosszat,
nézzetek szemébe a gonosznak.
Öljétek meg magatokat, így
újra megszülettek. Ha elégtetek
a tűzben, akkor megérdemlitek a vizet.

Kövessétek Pétert, valljátok meg
hiteteket az Úrnak, de ne háromszor,
hanem milliószor. Mert amíg
nem tudtok hinni, addig semmit sem
kaptok, és azt is elveszik tőletek,
ami a tiétek.
A sziklát összetörték, erős várat
épít belőle az Úr.
Bízzatok, reméljetek és küzdjetek,
amíg csak éltek, amíg csak haltok.
Húsvét



Az angyalok kútjából szent vizet hoztam,
hogy szépséges szíved szomját oltsam.
Tisztulj meg tőle, légy illatos és friss!
Örülj és táncolj, mert ma Krisztus rád tekint.

Feltámadt és legyőzte a halált,
boldog volt Szűz Mária, a mi anyánk.
Áldjon meg az Isten téged,
nézz fel minden nap az égre!

Mélységből



A sátán kutyái üldöznek,
mert a világ csúfsága vagyok.
Behálóz a félelem,
minden gonosz árny ellenem küzd.
A pokol mélységébe süllyedek.

Hozzád kiáltok, hallgass meg!
Rabságba taszítanak, szabadíts ki!
Életemre törnek, ments meg!
Megaláznak, kegyelmezz!
Elveszek, keress meg!

Beteg vagyok, de meggyógyítasz,
bűnös vagyok, de megbocsátasz,
gyenge vagyok, de erőt adsz,
meghalok, de mellettem vagy,
Szeretsz engem,
mert a gyermeked vagyok.
Csendes éjjel



Csendes éjjel sétálgatok az utcán,
tavasz van.
Egy dalt dúdolgatok:
„Ő volt a kis herceg…”
Az utam hazafelé vezet,
néha holdfény, néha árnyék
halad el mellettem.

Szeretem a lánykák
vidám mosolyát,
szeretem a bácsik
bölcs hallgatását,
szeretem, hogy itt vagyok,
szeretem, hogy egyszer véget ér.
Szeretek élni.

Üresek a terek, alszanak a házak,
pihen a város, csak én dúdolgatok:
„Ő volt a kis herceg…”
A csillagok felé nézek és
azt kiáltom: Megyek!
Mélységek és magasságok
mind figyeljetek: Szeretek élni!

Anyám



Egyszerűen siklani a szavakon,
mint a fehér hattyú a tavon,
Ezt szeretném, mikor téged dicsérlek.
de nem tudok semmit, csak téged nézlek.

Látom a síró asszonyt,
aki szenvedett születésemkor.
Látom tiszta szépséged,
sírok én is, köszönet néked.

Köszönöm, hogy ápoltál,
betegségben mindig velem voltál.
Soha nem hagytál el engemet,
ajkamról csak egy szó száll, a köszönet.
Dal



A szerelem nem gondolkozik,
A szerelem elvarázsol,
A szerelem csodaszép,
A szerelem dalától hangos az ajkam,
A szerelem a csillagok éneke,
A szerelem ragyogása végtelen,
A szerelem a szívemből fakad,
A szerelem csak szerelem.

Hangok



Züm-züm,
zöngicséli a méhecske.

Ssz-ssz,
susogja a szellő.

Most-most,
suttogja az angyal.
Most



A Nap most süt le rád,
a szél most simogat,
a fák most hallgatóznak,
a madarak most csicseregnek,,
a földön most jársz,
az ég most van feletted,
a csillagokat most nézheted,
az álmaidon most merenghetsz,
a szíveddel most szerethetsz,
a barátok most mosolyognak,
a virágillat most száll a levegőben,
a dallamok most ölelnek át,
a csend most zenél a lelked mélyén.

A most mindig most van,
a most hazatérés,
a most élet,
a most itt,
a most feloldódás,
a most megnyugvás,
a most szabadság,
a most csoda,
a most látás,
a most teljesség,
a most örök pillanat,
a most szeretet,
a most benned van.

Odakinn



Átrohan felettünk az élet, és ez ellen mit tehetnénk? Ennyi lenne és vége? Maradni szeretnénk de nem lehet, menni kell, menni. A nyár után csak tél jöhet. “Lenni vagy nem lenni?” Nem kérdés többé, hanem válasz. Falat építünk magunk köré, mely kemény, hideg, száraz. Odakinn süt a Nap, kék az ég és zöld a fű, ott minden csoda, nincs nehéz, csak könnyű. Talán egyszer rést üt valaki a falon. Már most. Nézd. Ébredj. Élj. Szabadon.
A csend



Hunyd le a szemed,
és hallgasd a csendet.

A csend nem a hangok megszűnése,
hanem önmagad eltűnése.

A csend a legcsodálatosabb zene.
Határtalan szépsége felemel az égbe.

Vihar előtt



Vihar készülődik,
mégse félek.

Dörög az ég,
mégse félek.

Villámok cikáznak,
mégse félek.

Egyedül vagyok,
mégse félek.

Mert velem van Ő
és én Vele vagyok.
Esti ima



Szavak nélkül is értesz engem,
én mégis szavakat mondok.

Köszönök mindent



Bármerre megyek, Hozzád indulok.
Bármerre indulok, Hozzád érkezem.
Szereteted végtelen.
Jóságod örök.
Álmom



Alkotni vágyom,
látni vágyom,
és láttatni vágyom,
lángolni vágyom,
álmodni vágyom,
álmodni egy álmot,
álmodni egy új világot,
álmodni egy szép napot,
álmodni egy valóságot.

November elsején

Kimegyünk a temetőbe,
kezünkben egy szál virág,
egy gyertya, egy gyufa.

Kimegyünk a temetőbe,
szívünkben egy anya,
egy barát, egy bajtárs.

Megállunk egy pillanatra,
és lecsendesedünk. Nézzük a fákat,
a felhőket, a virágokat, a sírköveket.

Megállunk egy pillanatra
és elgondolkozunk. Emlékezünk a múltra
fiatalságra, szerelemre, szenvedésre.

Mi még élünk, de meddig?
Visszajövünk a temetőből
és futunk tovább.

Mi még élünk, de meddig?
Leülünk az asztalhoz,
meleg étel, kényelem, ragaszkodás.

Kapaszkodunk
gyermekünk csillogó szemébe,
házunk színébe.

Kapaszkodunk
autóba, földbe, ruhába,
jövőbe, reménybe.

Kapaszkodunk a semmibe.
De hát mi az élet?
Talán csak egy szép gondolat.
Nézz a fák szemével

Nézz a fák szemével,
engedd, hogy a szél táncra hívja ágaidat,
hallgasd leveleid gyönge sistergését.

Nézz a madarak szemével,
szállj a jeges hegycsúcsok között,
fürödj a felhőkön átfénylő kékségben.

Nézz a tornádó szemével,
forogj önmagad csendje körül,
szívj magadba mindent, amihez hozzáérsz.

Nézz az óceán szemével,
tükröződj a kristálytiszta habokban,
tombolj a süvítő tengeri viharokban.

Nézz a Föld szemével,
száguldj mérföldeket az űrben egy pillanat alatt,
olvadj el a benned rejlő lávafolyóban.

Nézz a Nap szemével,
simogasd fényeddel a bolygókat,
utazz a végtelenbe minden napsugárral.

Nézz Isten szemével,
tárd ki a szíved,
és szeres mindenkit.

Zuhatag vár



Írjunk, írjunk,
gyerünk gyorsan, gyorsan,
kézbe tollat,
térdre füzetet,
lapra betűt,
formába érzést,
végére hatást,
hogy megnémuljon, aki
olvassa és szakadjon
ki a sárból,
emelkedjen fel a buta világból.
Nem baj, ha a
sorok szabálytalanok
és az ellentétek aránytalanok.
Nem baj, ha csak
néha kerül elő a rím,
nem ez számít.
Hanem az:

“halni volna jó
élni volna jó
készítek papírhajót
csodás papírhajót
szalad majd a vízen
utánaszaladok a vízen
ő se tudja, hogy hova
én se tudom, hogy hova
csak előre, az árral előre
halál a cél, az árral előre
most vidámkodunk, de végül zuhatatag vár
hiába nézed a partot, ígyis-úgyis zuhatag vár”
Pillanat



Valahol valaki mindig
ott áll egy fa mögött,
a fűszálak között,
a felhők fölött.

És néz téged,
lát téged,
figyel téged.
Sosem vagy egyedül.

Sorok



Élek. Legalábbis azt hiszem.
Halok. Szeretném megérteni.
Álmodok. Játszani akarok.
Táncolok. Neked örökké táncolok.
Suttogó szavak



Kopár jégmező
és hideg kő.
Száraz sivatagban
sötét barlang.

Üres pohár
és messzi pusztaság.
Fekete földben
néma könnyek.

Láthatatlan zátony
és mély tengerárok.
Elhagyott fészekben
régi képek.

Fájdalmas dal
és tebenned a „Jaj!”
Kóbor szélben
barna fakéreg.

Istenem



Minden mozdulatommal
Neked köszönöm meg,
hogy vagyok.
Dicséret



Minden fűszál a barátod.
Neked ciripel a tücsök.
Te formálod a köveket.
Neked csillog a harmat a virágokon.

Téged dicsér minden
alázatos lélek.

Ballag a hangya



Miközben versemet
vakarom,
a papíron egy hangya
gyalogol.
Reggel



Arra ébredtem,
hogy hittem.

Kétsoros



Fuss, ameddig bírsz!
Aztán állj meg!
Pilinszky



Kafka alszik a jéghideg homokban.
Attila ázik a magányos éjben.
Jézus égve hagyta a folyosón a villanyt.
Ma ontják Miklós vérét.

Szép



A szeretet annyira szép,
hogy nincs rá szó,
mint egy tiszta tó.

A szeretet annyira szép,
hogy nincs rá szó,
mint egy tiszta csók.
Intő jelek



nyomorék tolókocsiban
az áruház előtt

döglött pulikutya
kihűlt fekete szeme
a templom utcájában

eldobált cigarettacsikkek
a buszmegállóban

könnycsepp az egyik
majd a másik szemből

gyertyaláng szelíden

néhány felhő az égen

a szél játszik a fákkal
és ők hagyják ezt

csitt! Nincs több szó

Test és lélek



A testem víztócsa,
felszárad, ha kisüt a Napocska.

A lelkem istenszült meztelen,
szavak nélküli türelem.

A testem homokvár,
csak játék a tenger partján.

A lelkem örök tűz,
szén nélkül fűt.

A testem falevél,
felkapja és viszi a szél.

A lelkem áttetsző tükör,
aki belenéz, tündököl.

A testem papírlap,
az elmúlás van ráírva.

A lelkem halk ima,
nincsen titka.
Évszakok



Tündökölj az illatos virágtenger szépségében,
ringatózz a meg-megújuló tavaszi szélben.

Oldódj fel a forró fényben,
ragyogj a nyári nap hevében.

Szabadon szállj, mint a hulló levél,
csodálkozz, ha ősszel a kicsi fecske hosszú útra kél.

Takard be magad a csendes hópihékkel,
álmodj együtt a téli éjjel.

A bárány



Nem.
Nem rejti el.
Nem rejti el arcát.
Nem rejti el arcát azok elől.

Nem rejti el arcát azok elől,
akik gyalázzák.

Nem rejti el arcát azok elől,
akik gyalázzák és leköpdösik.

Nem.
Nem nyílik.
Nem nyílik kiáltásra.
Nem nyílik kiáltásra az ajka.

Nézz.
Nézz a szemébe.
Nézz a szemébe annak, aki.
Nézz a szemébe annak, aki nem rejti el.
Nézz a szemébe annak, aki nem rejti el arcát.

Nézz a szemébe annak,
aki nem rejti el arcát gyalázói elől.

Nézz a szemébe annak,
akinek nem nyílik kiáltásra az ajka,
ha megkötözik, börtönbe vetik,
megostorozzák, leköpik,
arcul ütik.




Nézz a szemébe annak,
akit tövissel koronáznak.

Nézz a szemébe annak,
akit keresztre feszítenek.

Ne rejtsd el arcod.
Nézz a szemébe.
Ne fordulj el.
Nézz a szemébe.

A bárány megtanít a szeretetre.
Tanulj tőle, mert Ő szelíd
és alázatos szívű.

Évszakok



Tündökölj az illatos virágtenger szépségében,
ringatózz a meg-megújuló tavaszi szélben.

Oldódj fel a forró fényben,
ragyogj a nyári nap hevében.

Szabadon szállj, mint a hulló levél,
csodálkozz, ha ősszel a kicsi fecske hosszú útra kél.

Takard be magad a csendes hópihékkel,
álmodj együtt a téli éjjel.
Te és én



Könnyeiddel mosd le könnyeim.

Istenszerelem



Hadd legyek leprás
a leprások helyett.
Hadd legyek vak
a vakok helyett.
Hadd legyek béna
a bénák helyett.

Atyám, kitaszítottak,
szegények, némák
süketek Atyja.

Hadd legyek néma
a némák helyett.
Hadd legyek szegény
a szegények helyett.

Atyám, hajléktalanok,
leköpöttek, megvertek,
elüldözöttek Atyja.

Engedd meg, hogy éhezzek,
szomjazzak, fázzak
és sírjak azok helyett,
akik éheznek és sírnak,
akik szomjaznak és sírnak.

Hadd legyek menekült
a menekültek helyett.

Engedd meg,
hogy szenvedjek mindenkiért.
Adventi gondolatok



Jézus, kicsiny gyermek!
Itt vagy az ölemben.
Mesélek neked, elringatlak.
Itt pihensz a kezeim között.
Megsimogatlak.
Vigyázok rád.
Jézus, pici csecsemő!
Aludj el az ölemben!
Jézus, szeretlek.

Térdre borulva



Tél lesz-e,
ha csizmát húzok lábaimra,
kesztyűt kezeimre,
fejembe meg súlyos sapkát rakok?

Tél lesz-e,
ha fagyot öntök szemeimre,
tarkómra meg jeget
és a mellemre hűvös földet szórok?

Tél lesz-e,
ha a forró nyárban megdermedek
és nekipusztulok a fénynek,
nagyot kiáltva az égnek?

Miért akarom megkötni a szelet?
Miért akarom szétordítani a csendet?
Miért akarom nem akarni azt,
amit Te akarsz?

Nem lesz tél, mert a Nap fénye
mindig árad rám,
akkor is, ha magamra hidegülök,
akkor is, ha kővé meredten ácsorgok,
akkor is, ha megfeszítem ajkamat,
kínnal harapom ínyemet
és nem akarok igent mondani.

Bocsáss meg. Igen, kérlek.
Keresem a kiengesztelődés útját.



Mint jó apa fiának,
adj tányéromba meleg ételt.

Mint jó anya lányának,
suttogj a fülembe vigasztaló
szavakat.

A leprás

Látja, hogy jön.
Fél, remeg.
Mit mondhatna?
Hogyan fejezhetné ki
azt, amit senki sem
ért meg?
A pusztaságot.
Látja a sokaságot.
Érzi a pusztaságot.
Látja a sokaságot.
Érzi a pusztaságot.
Látja a sokaságot
Érzi a pusztaságot.

Mi a pusztaság?
Talán az, hogy mindenki
fél tőle.
Félnek tőle. Látják
rajta, hogy leprás.
Irtóznak tőle. Nem mernek
közeledni hozzá
Nem szólnak hozzá.
Nem merik megérinteni.
Senki sem meri megérinteni.

Látja, hogy jön.
Már nem fél. Elfeledett
mindent. Elfeledte, hogy
ő ki. Elfeledte, hogy irtóznak
tőle. A szívében nincs nyoma,
hogy számtalanszor
elkergették, hogy sokszor
gúnyt űztek belőle, hogy
elzavarták maguk közül
az emberek.

Látja, hogy jön.
Nézi őt. Nézi az
arcát.

Odalép, leborul előtte.
„Uram, ha akarod,
megtisztíthatsz engem.”
Az, aki előtt leborult,
az, akit kérlelt,
az, akinek csak annyit
tudott mondani:
„ha akarod”
az, akit látott, hogy jön,
de akinek már csak a
lábait látja, mert
leborult előtte a földre,
az, aki most ott áll
és nézi őt,
az, akit nagy sokaság
követ, megérez valamit.

Az, aki áll, érzi a pusztaságot.
Látja a sokaságot.
Látja a leprást.
Látja az embert.
Érzi a pusztaságot.
Érzi, hogy ezt az embert
nem meri senki megérinteni.
Érzi a pusztaságot.
Látja a sokaságot.
Érzi a pusztaságot.

Kinyújtja feléje a kezét.
Megérinti ezt az embert.
Kinyújtja feléje a kezét
és így szól:
„Akarom!”


 

Akit megérintett, feláll.
Látja az arcát annak,
aki kinyújtotta feléje a kezét.
Látja az arcát.
Látja a tisztaságot.
Érzi a tisztaságot.
Felajánlás



Tedd a kezed a szívedre
és hallgasd dobbanását,
figyeld az élet csodáját.

Tedd a kezed a szívedre,
és nyisd meg az fénynek,
add oda az égnek.

Hó a hegycsúcson



Porszem a szélben.
Vízcsepp a napsütésben.

Kenyérmorzsa az asztalon.
Ékezet a szavakon.

Pillanat az időben.
Golyó a puskacsőben.
Szeresd



Szeresd, amiben hiszel,
hidd, amit tudsz,
tudd, ami érzel,
érezd, amit gondolsz,
gondold meg, mit szólsz,
szólj a tetteiddel,
lásd, amit nézel,
nézd, ami van,
légy, ami vagy,
így leszel határtalan!

Vetés és aratás



Most van itt a vetés ideje,
az élet most kezdődik el!
A szolga munkát kér urától,
aki először szerszámot ad neki, hogy
a napszámos dolgozhasson
Gazdája földjén.

Adj egy ásót, és felásom
a széles határt, melybe
elszórod magvaid.
Megmozgatok minden földet:
az össze szem
puha talajba kerül.

A nap végén visszaveszed,
ami a tiéd, bérem az:
Neked szolgálhattam.
Igazságos vagy, nem felejtesz el engem:
eljön az aratás napja és
a termést örök raktáradba vihetem.
Néha megemeljük a kalapot



Egymás szemébe nézünk,
fáradtak a mosolyok.
Csak nézünk, nézünk.

Reggel van. Szeretnék
felébredni, megmosakodni.
Újra és újra indul a keresés.

Tévelygünk, harapjuk a napot,
néha selyembe burkolózik a pillanat,
néha megemeljük a kalapot.

Szép ez a perc



Bár elmúlik,
azért még szép ez a perc.

Nincs többé. Elszalad.
Könnyedén tovaszáll,

mint a pillangó
virágról virágra.

Mi is szállunk
világról világra.

Egyszer itt élünk, egyszer ott,
de azért még szép ez a perc.
Egyszer-egyszer



Egyszer mindent.
Egyszer semmit.
Egyszer szépet.
Egyszer csúnyát.
Egyszer jót.
Egyszer rosszat.
Egyszer többet.
Egyszer kevesebbet.

Egyszer adunk.
Egyszer kapunk.
Egyszer élünk.
Egyszer halunk.

Néha-néha



Néha-néha megállok
és figyelem a madarak
szárnyalását, hallgatom
édes csicsergésüket.
Úgy szeretek így merengeni
és szelíden játszadozni
a szavakkal, a gondolatokkal.
Milyen szép és könnyű az élet,
ha tudunk gyönyörködni,
csodálkozni a világon!

Néha-néha megállok
és figyelem a lelkem
rezdülését, hallgatom
bölcs tanítását.
Úgy szeretek így elbújni
a kis templomba, a szívembe,
ahol száz ének és ezer nevetés vár reám.
Milyen szép és könnyű az élet,
ha tudunk gyönyörködni,
csodálkozni önmagunkon!
Esti ima



Jézus, itt vagyunk.
Szeretünk Téged.
Jézus, jöjj el hozzánk.
Legyél itt velünk.
Jöjj most ide hozzánk.
A Te szereteted költözzön belénk.
Szíveddel melegítsd föl a szívünket.
Jézus, itt vagyunk.
Szeretünk Téged.
Taníts meg minket
A tökéletes szeretetre.
Engedd meg, hogy a Te
Szereteted vezessen minket.
Szeretünk Téged, Jézus.

A lap szélére kattintva lapozhat.